Három napló

ngmar Bergman svéd film- és színházi filmrendező, író 1957 késő őszén megismerkedik - szinte véletlenül - Ingrid von Rosennel. Mindketten házasságban élnek. Viszonyuk gyümölcse, Maria 1959 tavaszán látja meg a napvilágot. 1971-ben Ingrid és Ingmar összeházasodnak. Maria csak huszonkét éves korában tudja meg Ingmar Bergmantól, hogy ő az igazi apja. 1994. májusában Ingrid gyomorpanaszaival orvoshoz fordul. 1994. október 11-i naplója szerint Ingrid megtudja, hogy rákos daganata van, és ki kell operálni az egész gyomrát. Még ugyanezen a napon Maria is értesül róla, mi vár az édesanyjára. Mindhárom főszereplő élete legnagyobb részében naplót vezetett. Ez a könyv a három napló naponkénti bejegyzéseit helyezi egymás mellé. Az első dátum: 1994. október 10. hétfő. Az utolsó: 1995. május 30. szombat. Három ember szenvedéstörténete. "Néhány szó a naplók szerkesztéséről - nem változtattunk meg, nem javítottunk ki szinte semmit, jóformán minden úgy maradt, ahogy volt. Nem rövidítettük le még azokat a részeket sem, melyek őrlő monotóniát árasztanak magukból. Ezek az ellenpontjai a ránk zuhanó, pusztító tragédiának. Felmerülhet a kérdés, miért adjuk ki a kezünkből ezt a nyers és megmunkálatlan dokumentumot. A válasz az, hogy a kiadás része a gyászmunkának. Nem próbáljuk leplezni vagy mentegetni saját elégtelenségünket, vagy tehetetlenségünket sem. Ez tehát nem irodalom, hanem dokumentum. Nem könyv, hanem tanúságtétel." INGMAR Amikor hat évvel ezelőtt csípőműtéten estem át, a nehézségek olyan embert csináltak belőlem, akit Ingrid már nem tudott szeretni. Szerencsére észrevettem, és nagy nehezen helyreállítottam csendesen repedező házasságunkat. Most Ingrid betegsége teremt meg egy sokféleképpen megváltozott másik embert; a fájdalom radikálisan átstrukturálja Ingridet és átstrukturál engem is. Átváltozott és meggyötört lelkeink és testeink szeretik egymást. Ingrid időnként, én szinte állandóan. Az érzés eközben szinte elviselhetetlen. Mint egy nyitott seb. MARIA Ingmar nyugodtan és tárgyszerűen közölte velem a tényeket. Azt mondta, szeretné, ha anya hamar meghalhatna, hogy ne kelljen többet szenvednie. A beszélgetés után rögtön felmentem hozzá. Csak ültünk, és fogtuk egymás kezét. Egy-egy pillanatra felfogtuk a fájdalom mélységét. Rövid rohamokban tört rám a sírás. Ingmart néha könnytelen zokogás rázta meg. Teljesen valószerűtlen érzés. Nem voltak szavaink. Nekem még kevésbé, mint neki. Amikor ki kellett mennem anya fürdőszobájába, csak néztem a toalettszereit, a hajtűket, a zöld neszesszerét, a fürdőolaját, egy szép fésűt. Felfoghatatlan volt. Anya tényleg el fog tűnni közülünk?