Hálózati munkára nem alkalmas - K. belügyi iratfelmérő újabb jelentései

Írásaim zöme civilekről szól civileknek. Az érdekel elsősorban, hogy mi mindent torzított az életükön, észjárásukon, egzisztenciájukon az 1948 és 1989 közti diktatúra. Vajon miért nem szól erről a kérdésről elegendő regény, novella, vers? Miért foghíjas a diktatúrával egyidejű irodalom, miért hiányzik még a rendszerváltás után is a megelőző korszakról szóló nagyregény? Miért nincs olyan láttató erejű film, mint Georg Maas szociológus, filmrendező és Liv Ulmann Két élet című filmje; vagy mint amilyen Florian Henckel von Donnersmarck rendező és Ulrich Mühe színész alkotása, A mások élete? Ahogy e filmek szellemi infrastruktúrája, jogi biztosítéka, úgy a szépirodalom mögül is hiányzik Magyarországon olyan törvény, amelyet 1991-ben Joachim Gauck megalkotott, azzal a Hivatallal egyetemben, amelynek 1990 és 2000 között az elnöke volt. Alighanem azért, amiért Timothy Garton Ash ezt állítja: minél alaposabb a feltárás, annál nagyobb a demokrácia. Demokrata vagyok, és semmi más. A magam részéről azonban csupán segédanyagokat tudok nyújtani ahhoz, hogy a szépirodalom és a tényirodalom, a filmművészet ismét rátaláljon egykori önmagára, sőt a közeljövőben betagozódhassék a társadalmi szembenézés európai politikai kultúrájába. Persze ehhez fel kell tárni a párt- és állambiztonsági forrásanyagokból, a társadalomtudósoknak és műveik olvasóinak a megismeréshez szükséges tényeket és összefüggéseket. Kiváltképpen az 1948 és 1989 közt uralkodó diktatúrákét. Kenedi János