Halál árnyékában- Magyar rabszolgák Szibériában

ELŐSZÓ Soha sem készültem írónak, ma sem tartom annak magam. Csupán ,,lantos" szeretnék lenni, aki nem engedi feledni azokat, akik névtelenül hallak meg; aki fel szeretné ébreszteni a világ és az emberiség már alvó becsületérzését. Aki rá szeretne mutatni bűntényekre, amiket már a feledés látszólag eltakart, aki meg szeretné mutatni az emberiségnek igazi arcát a - máig oly' sokat dicsért, magasztalt - ,,megszállóknak"... Nem érdemlem meg az író nevet már csak azért sem, mert csak az igazságot írtam le, amit magam, a saját szemeimmel láttam, amit a saját kezeimmel tapintottam. A történelem számára írtam ezeket a sorokat, örök vádnak, ami éget, ami mar és ami örökre vádol... hogy soha, senki se mondhassa, ,,... én nem hallottam róla... én nem vagyok felelős,,... íme, lásd emberiség, lásd világ egy kis nép, egy maroknyi ember szenvedését és adja Isten, hogy tanulj belőle..." Ti pedig bajtársak, magyarok, németek... ukránok... lengyelek és számtalan mások, százak... ezrek, milliók, pihenjetek békében ott a suhogó szibériai fenyő-szálak tövében. Áldozatotok nem lesz elfeledve, mártírhalálotok nem volt hiábavaló, egy szebb, egy boldogabb és szabadabb világ alapjait rakta le... Szerző Vissza FÜLSZÖVEG Adorján Sándor, a könyv írója 1928-ban született. Gyermek és ifjúkorát Pápán töltötte boldog családi körben három leánytestvérével. Édesanyja Kluge Alice a kékfestő Kluge família leszármazottja, édesapja dr. Adorján Gyula ügyvéd volt. Középiskolai tanulmányait a pápai református gimnáziumban végezte. A háború végén önként jelentkezett Budapest védelmére az Antibolsevista Ifjúsági Tábor tagjaként, de nem került bevetésre. Pápára visszatérve az ejtőernyős zászlóaljhoz jelentkezett frontszolgálatra. Mint a páncélromboló szakasz tagja vett részt a harcokban, de a nyugati határon úgy döntött, hogy nem megy külföldre, hanem megpróbál hazajutni. Többszöri elfogás és szökés után ismét elfogták és már betegen a nagykanizsai internáló táborba vitték. Itt először hastífusszal került kórházba, majd mellhártyagyulladást kapott. Ezután visszaesett a tífuszba, mint internált azonban semmilyen gyógyszeres ellátásban nem részesült. Végül a kórház értesítette a róla semmit sem tudó szüleit, hogy halálán van és gondoskodjanak elszállításáról. Édesanyja ment érte és a vitt orvosságok hatására állapota javulni kezdett, mígnem 1945 őszén szabadlábra helyezték. Egy év sem telt el, a magyar és szovjet elhárítás letartóztatta. Hosszas, eredménytelen vallatások után a Szovjet Katonai Hadbíróság bizonyíték nélkül tíz évre ítélte. 1953-ban tért haza a Szovjetunióból. 1956 után politikai menekültként Kanadába került. Ezt követően a torontói egyetemen antropológiai és szociológiai diplomát szerzett. A későbbiek során Ontario Állam tanárképzőjét is elvégezve mint középiskolai tanár helyezkedett el. Vissza