Gyökerek

kairosz kiadó  | 2020  | cérnafűzött, keménytáblás  |  584 oldal

Libri Antikvárium
A moldvai magyarok körében szinte minden korszakban adódtak értelmiségi feladatokat vállaló személyek. Közéjük sorolható a magyar közvélemény és történésztársadalom előtt ismert szabófalvi Mihai Perca, Perka Mihály történész-tanár is, aki 2012-ben, saját indíttatásból összeállította, majd saját költségen kiadta az immáron a magyar érdeklődők által is olvasható könyvet. A történeti forrásokat szervesen kiegészítő vallomások együtteséből összeállt kötet ebben a formában is újdonságnak számít a csángómagyarokról szóló kiadványok között. A forrásokat bevezető és/vagy kísérő rövid, szerény, ám határozott szerzői kommentárokból Perka nézetei jól kiolvashatók. A könyv és annak szerzője egyértelműen a magyar tudományos álláspontot képviseli, illetve támasztja alá újabb, román történészektől idézett adatokkal, szembehelyezkedve és vitázva az egyébként hosszasan idézett, főként egyházi berkekben keletkezett egyháztörténeti nézetekkel. Ezekben a szerzői értelmezésekben találja meg a magyar olvasó a könyv legfőbb újdonságait, kivált a történeti és társadalomtörténeti kérdések iránt érdeklődők ismerhetnek meg eddig nem ismert jelenségeket, és az azokból kirajzolódó (új) összefüggéseket. Perka Mihály könyvének egyik legfontosabb értéke az, hogy a román-magyar források puszta egymás mellé helyezésével, a két ország legjelesebb szaktekintélyeinek párhuzamos idézésével arra is rávilágít, hogy a moldvai magyar népcsoport likvidálásában nem "a" románság, nem "a" román tudományosság, hanem a római katolikus egyház, a politikum és az oktatás vállalt szerepet. Nyilvánvalóan nem általános értelemben, hanem a folyamatban konkrétan részt vállaló - általában vezetői és döntési jogkörrel rendelkező - személyek tevékenysége révén. Perka Mihály könyve minden bizonnyal azoknak a csángómagyaroknak és leszármazottainak lesz a "történeti bibliája", akik körében feltehetően előbb-utóbb megfogalmazódik majd a saját történelmük megismerésének az igénye. Iancu Laura
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 200 Ft

A termék megvásárlásával

420 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó kairosz kiadó
Kiadás éve2020
Oldalak száma:584
Súly1088 gr
ISBN2310007078147
ÁrukódSL#2111232340
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 200 Ft

A termék megvásárlásával

420 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power