Gyerekjáték az angol! 5 - Winter Wonderland

central médiacsoport zrt.  | 2016  | kemény kötés  |  32 oldal

Libri Antikvárium
A könyv és a 12 perces rajzfilm óvodás és kisiskolás gyerekeknek szól. A nyelvtanulást nem lehet elég korán kezdeni. Az egészen kis korban elkezdett nyelvtanulás során a gyerekek hamar megtapasztalják, hogy egy fogalmat több szóval is ki lehet fejezni, így gondolkodásuk rugalmasabb, elvonatkoztató képességük jobb lesz, s ezáltal fejlődik az intelligenciájuk. A rajzfilmek és a képeskönyvek két kisgyerek kalandjait mesélik el, akik megtalálják Ziggyt, a papagájt, és megtanítják beszélni. Sok-sok kalandjuk során a madár megismeri a betűket, számokat, színeket és egyéb hasznos szavakat. Az egyenként 12 perces rajzfilmekkel a gyerekek egyre jobban elsajátítják az angol nyelvet, ha pedig már tudnak olvasni, akkor a könyvben végigkövethetik az adott történetet, amiben egy kis szótár is segítségükre lesz. A sorozat 10 kötetből áll. A könyvek és filmek egymástól függetlenül is élvezhetők, ugyanakkor a bennük lévő tudásanyag egymásra épül. A rendszeres Time for English-mese fogyasztás a legjobbkor és a legjobb módon, ráadásul élményszámba menően kínál biztos angoltudást a kisgyerekeknek. A korai nyelvtanulásnál a gyerekeknek még nem szükséges nyelvtant, kiejtést tanulniuk, az is elég, ha dalokat, verseket, szavakat ismételgetnek. A sok ismétlésnek köszönhetően egyre jobb lesz a kiejtésük, pontosabb a szóhasználatuk, ezáltal felszabadultabban használják majd a nyelvet a tudatos nyelvtanulás során, az iskolában is. A rajzfilmhez angol és magyar felirat is választható. 5. rész: A hét napjai A hét napjai és napi teendők Időjárás és évszakok Formák és a méreteket leíró melléknevek Meleg ételek, néhány zöldség és gyümölcs neve Főnevek egyes szám/többes szám Mutató névmások (egyes- és többes szám): ez, az, ezek, azok A három főszereplő ezúttal varázslatos téli tájban találja magát. Beszélgetnek az évszakokról és az időjárásról, építenek hóembert, amelyet zöldségekkel és gyümölcsökkel díszítenek fel (meg is nevezik őket); találkoznak egy síoktatóval, aki síleckéket ad mindhármuknak, és mesél nekik a hóról, meg arról, hogyan kell felöltözni, amikor havazik. Elsorolják a hét napjait és a legfontosabb napi teendőket, beszélnek a téli sportokról. A téli ruhák kapcsán újra szóba kerülnek a ruhanevek és a méretek. A hóban látnak pingvineket is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 150 Ft

A termék megvásárlásával

215 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó central médiacsoport zrt.
Kiadás éve2016
Oldalak száma:32
Súly451 gr
ISBN2399967705126
ÁrukódSL#2109653025
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 150 Ft

A termék megvásárlásával

215 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya