Gyarmathy Tihamér

új művészet kiadó  | 1991  | vászon  |  26 oldal

Libri Antikvárium
Megjegyzés: Színes és fekete-fehér reprodukciókkal. ELŐSZÓ Gyarmathy Tihamér pályája kezdetétől fogva nemcsak festői eszközökkel, hanem szavakkal is igyekezett megfogalmazni a képhez fűződő viszonyát. Képet csak az láthat, aki képes megérezni a benne rejlő szellemi tartalmakat - állítja - aki a színek és formák együttesében felfedezi a rendszerező erőket, a vertikálist, amely a tárgyakat a föld magja felé irányító erők vonalának rajza, és a horizontálist, amely a szemhatárt képviseli a látótérben. Ezek a tengelyek teremtik meg a kép szerkezeti vázát, amelyhez a formák, színfelületek viszonyulhatnak. Hogy a kétdimenziós vásznon tereket láthassunk, a formák, színek alá-, fölérendeltségi viszonyait kell kialakítanunk - tanítja Gyarmathy 1949-ben, fiatal művészként is nagyfokú érettséggel. Már ekkor felveti, hogy az igazi mű alkotójának szellemi állapotát tükrözi, nem lehet sem több, sem kevesebb annál, mert hiteltelenné vagy felületessé válik. Ezzel a gondolkodással talál programot magának egész pályájára, mert rádöbben, hogy művével együtt önmagát is fejlesztenie kell, egymástól elválaszthatatlanok. Gyarmathy Tihamér 1915. március 8-án született Pécsett, jómódú polgári, értelmiségi családban. A család ősi magja a XIII. században még a Vas megyei Pusztarádóczon élt, mikor két részre vált szét, egyik ága Erdélybe, a másik Somogy megyébe települt. Nagy Iván családtörténete szerint nevüket az erdélyi Gyarmatba hegység nevétől kapták, amely pedig a honfoglaláskori Gyarmathu törzs nevét őrzi. A művész családja 1910 körül Kaposvárról Pécsre költözött, ahol apja Gyarmathy Pál tervező építészként működött. Vissza TARTALOM Fekete-fehér képek jegyzéke 1. Csendélet üvegpohárral, 1929, olaj, vászon, 41 x56 cm 2. Borpincében, 1932, papír, tus. 21,7 x 19,9 cm 3. Öcsém és én, 1935, olaj, vászon, 80 x 60 cm 4. Zenei álmok, (Pastorale) 1933, olaj, vászon, 80x60 cm 5. Sárga, fekete ritmussal, 1945, papír, karton, olaj, 77,8x68 cm 6. Koncentrikus halformák, 1946, papír, kréta, 31,4x29,5 cm 7. Hajló formák, 1946, papír linómetszet, 11,5 x 14,3 cm 8. Változások, 1946, olaj, vászon, 60x73 cm 9. Tér, kék-fehér centrális, 1946, kartonon papír, olaj, 33,5x47,2 cm 10. Virág organizmusa, 1948, papír, kréta, tus, 22x20,9 cm 11. Fekete macska, 1948, kartonon papír, kazein, 48 x 68 cm 12. Kompozíció, 1947, papír, színes ceruza, tus, 21,5x 30,5 cm 13. Dinamikus idom I., 1947, papír, ceruza, 20,8 x 15,5 cm 14. Kagylós kőforma II., 1955, papír, monotípia, 19,6x28 cm 15. Figura mozgásban, 1948, kartonon papír, tempera, olaj, 32x43,3 cm 16. Birkafej égitesttel, 1957, papír, ceruza, 28,1 x 19,8 cm 17. Kontraszt, 1969, olaj, vászon, 140 x 100 cm 18-23. Fotogrammok Színes képek jegyzéke 1. Kalapos lány, 1940, olaj, vászon, 59,5 x 44 cm 2. Akt. 1934, olaj, vászon, 72 x 96 cm 3. Bányász anya. 1935, olaj, vászon, 67x50 cm 4. Kompozíció. 1947, olaj, vászon, 32x38 cm 5. Ellenpontok. 1946, tempera, papír, 28x32 cm 6. Gea. 1947, olaj, vászon, 57x65 cm 7. Fények és árnyékok. 1947, olaj, vászon, 56,5 x 77 cm 8. Támadó. 1950, olaj, horganyzott lemez, 26,3x37,2 cm 9. A térben valahol. 1950, olaj, horganyzott lemez, 27x38,8 cm 10. Sors. 1950, olaj, vászon, 47,5x37,5 cm 11. Játékemlékek. 1955, olaj, vászon, 50x40 cm 12. Felgyorsuló sebesség. 1951, olaj, horganylemez, 26x38 cm 13. Szálló formák. 1956, olaj, farost, 59 x 122,8 cm 14. Mikrovilág. 1960, olaj, farost, 70 x 120 cm 15. Organikus elemek. 1964, olaj, farost, 80x60 cm 16. Ismert és ismeretlen. 1966, olaj, farost, 80x60 cm 17. Homogén anyag, centrális sugárzás. 1966, olaj, farost, 60x80 cm 18. Tér-idő a világképben (részlet). 1967, olaj, vászon, 100x200 cm 19. Élet az űrben. 1967, olaj, farost, 70 x 80 cm 20. Egy vonzás struktúrával. 1968, olaj, farost, 122,5 x 119,5 cm 21. Kék kompozíció. 1971, olaj, vászon, 60x80 cm 22. Valami történik. 1950, olaj, horganylemez, 26,5x39,1 cm 23. Afrika - Éhség. 1975, olaj, vászon, 59x53 cm 24. Átlós és vertikális mozgások. 1975, olaj, vászon, IIOx 110 cm 25. Az érzelem áttöri a tudatot. 1978, olaj, vászon, 90 x 100 cm 26. Halmazban, mozgás struktúrája. 1978, olaj, vászon, 80x90 cm 27. Energia centrálisán I. 1983, olaj, vászon, 90x80 cm 28. Viszonylatok. 1984, olaj, vászon, 70x60 cm 29. Harmónia. 1983, olaj, vászon, 90x80 cm 30. Energia centrálisán II. 1983, olaj, vászon, 90x80 cm 31. Viszonylatok. 1984, olaj, vászon, 70x60 cm 32. Mozgások a hiperbolikus térben. 1984, olaj, vászon, 50x60 cm 33. Mikrotér. 1984, olaj, vászon, 80x90 cm 34. Dunántúlról a fények. 1984, olaj, vászon, 81 x 91 cm 35. Kétirányú fények. 1985, olaj, vászon, 100x90 cm
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 400 Ft

A termék megvásárlásával

340 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Érdekes dedikációval! Kiadói papírborítóban.
Kiadó új művészet kiadó
Kiadás éve1991
Oldalak száma:26
Súly400 gr
ISBN2399965382787
ÁrukódSL#2110270059
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 400 Ft

A termék megvásárlásával

340 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power