Gondolkodni jó

Erdei Sándor (1915-1984) nagy reménységünk volt. Becsületességével, emberi tartásával, tisztaságával, józanságával különösképp vonzó egyéniség, de túl ezen, sokan a legtisztább fejű, legbiztosabb ítéletű szerkesztőnek, irodalomkritikusnak, irodalom-politikusnak, kortársai közül kiemelkedőnek tartottuk - és tartjuk mindmáig. Az írószövetség főtitkáraként, a legnehezebb időkben, úgy tette a dolgát ezen a gerincpróbáló poszton, hogy mindvégig tiszta maradt. Nem jelenhetett meg kötete sem akkor, sem azóta. Történelmi tartozás és elégtétel, sokunk lelkiismereti ügye, hogy legalább posztumusz segítsük nyilvánosságra ezt a könyvet hátrahagyott írásainak a javából. Ez az egész magyar szellemi élet lerovandó tartozása is. Meggyőződésünk, hogy tanulmányaival, kritikai munkásságával is ő kapcsolódhatott volna legszorosabban és legtermészetesebben irodalmunk, szellemi életünk fővonu-latához, ha a nyilvánosság előtt kibontakoztathatja tehetségét. Életműve így be nem váltott nagy ígéret maradt, a tanulmányok, a novellák, a dokumentumok java mégis fel fog támadni, hatni és erjeszteni fog, éspedig a progresszió elixírjeként, ha végre az olvasó birtokba veheti.