Godot megjött

Jókai Anna a Ne féljetek máig nem apadó olvasói és kritikai sikere után spirituális realizmusa újabb csúcsára érkezett. Godot megjött - hirdeti, s nemcsak regénycímként ebben a különleges, párbeszédes prózában. Örömhír - de tudunk-e élni vele? Bárhogy vártuk is (mint Beckett tipródó-kallódó emberkéi), képesek vagyunk-e a fogadására valóban? Godot zörget a kapun - s a várakozók jellemüknek, szellemi fejlettségüknek megfelelően reagálnak. A többség a maga alacsony, materiális szintjén értelmezi; mások csalónak tartják, esetleg rettegnek tőle vagy ellene működnek. De a halogatás, az éppen alkalmas idő elmulasztása mindenképpen megtörténik. Elmegy hát Godot? És ha elmegy; végleg? Mi a reménységünk, ki a reménységünk mégis-mégis... A cselekmény - mint egy nagyszínpadon - a közép-európai ember tudatvilágában zajlik. A magyarság jelenkori drámáját (komédiáját) is hordozza. Harcban áll az al-világ a fel-világgal; élő személy és a már a fízikaiságon túl eszmélkedő lélek összetartozik. Isten-ügy és emberügy: egymást feltételezi. A mű nyelve árnyalt. Hol szakrális, hol profán. Ironikus és megrendült. Néhol humoros. A látásmód groteszk - helyenként mégis kegyetlenül naturális. A XXI. századi Ember tragédiáját olvassuk; mi magunk élünk benne. (A kötet Jókai Anna Kossuth-díjas író új életműsorozatának második köteteként jelenik meg.)