Garay János válogatott művei

tolna megyei tanács vb.  | 1956  | vászon  |  208 oldal

Libri Antikvárium
Szekszárd városnak kevés nevezetessége van. E kevés között talán legszembetűnőbb a főtéren lévő Garay szobor, amely mellett úgyszólván naponként elhalad a város apraja-nagyja, amelyet a megyeszékhelyen megforduló vidéki dolgozók, megyebeliek, vagy egyéb helyről jövők szinte először vesznek észre. Ez az észrevevés a legtöbb esetben azonban nem terjed túl Szárnovszky Ferenc szobrász gyönyörű alkotásának futólagos megtekintésén. Azok, akik a nevezetességek iránt talán behatóbban érdeklődnek, megtekintik még - a Babits ház mellett - a Garay egykori szülőháza helyén található emléktáblát is. Kevés azonban azoknak a száma, akik egy lépéssel tovább mennek ennél, és megyénk, városunk szülöttének műveivel is ismerkednének, a szobra mellett alkotásait is nézegetnék, olvasnák azért, hogy még jobban megismerjék életútját, s így helyesen értékelni tudják őt, erényeivel és hibáival, rövid, de annál termékenyebb munkássága révén. Hiszen kétségkívül igen sokat s gyengébb alkotásai mellett számos jó művet alkotott, amelyek közül nem egyben éppen rólunk, Tolna megyeiekről, a mi városunkról, Szekszárdról énekelt, s elődeinken keresztül nekünk is szólt, minket, késői unokákat is tanított, de tanít, buzdít, lelkesít ma is, valahányszor elmegyünk szobra, emléktáblája mellett, vagy olvassuk nemes patriotizmussal átitatott, lángoló hazaszeretettől izzó verseit.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 000 Ft

A termék megvásárlásával

100 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó tolna megyei tanács vb.
Kiadás éve1956
Oldalak száma:208
Súly300 gr
ISBN2399991521419
ÁrukódSL#2108346247
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 000 Ft

A termék megvásárlásával

100 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Bősze Ádám: Mozart bikinibenBősze Ádám: Mozart bikiniben