Fotóriporter 2005/2.

Részlet: Külön tanulmányt igényelhetne annak boncolgatása, miként alakult át az utóbbi időben a hazai sajtófotográfia szerkezete, hogyan módosultak arányai. Ha talán nem is sokat változott lapjainkban a betű és a kép viszonya, az mindenesetre megfigyelhető, hogy csökkent a nagyobb képszámú riportok iránti befogadási hajlandóság, közlési kedv. Szerkesztőségeink egy része ma is csupán a végtelen, szürke betűóceán látványunalmának megbontására használja a képszigetecskéket. Még olyan hetilapjaink is vonakodnak képriportokat lehozni, amelyek műfaji igényessége és sokrétűsége átlagon felüli, és a képpel történő újságírás nyilvánvalóan csak emelné színvonalukat. Ha pedig valaki górcső alá veszi az egyébként töretlenül életképesnek bizonyuló Sajtófotópályázatban az elmúlt években bekövetkezett változásokat, jól érzékelheti, hogy kiveszőben a zsáner, haldoklik a fotóhumor, és különösen feltűnő a legmagasabb rendű műfaj, a fotóesszé gyors sorvadása. Ezekre már nem is hirdetnek meg külön kategóriákat. Ez utóbbi kétségkívül a legnagyobb elmélyülést, idő- és pénzráfordítást igénylő munkával járó terület, s egyre rohanóbb világunkban mind kevesebb újság engedheti meg magának, hogy egy mégoly ígéretesnek tetsző téma kibontásához heteket-hónapokat biztosítson a feltehetően legértékesebb munkatársainak. "Saját szakállára" pedig aligha hoz áldozatot bárki - még ha amúgy szívügye is egy őt izgató fontos téma - kevéske megmaradó szabadidejéből a családja vagy pihenőideje rovására.