Fiam, Absolon!

Részlet: "Valamivel kettő utántól majdnem hogy nap nyugtáig ott ülték végig a hosszú , holtfülledt, forró szeptemberi délutánt, abban a szobában, amelyet Miss Coldfield még mindig az irodának mondott, mert apja valaha úgy mondta, - a homályos, levegőtlen-forró szobában, ahol már negyvenhárom éve be volt hajtva valamennyi zsalu, mert kislány korában még azt hitték, a fény és légmozgás szállítja a meleget, s a homály hűvösebb, amelyet (amint a nap mindinkább telibe kapta a ház innenső oldalát) porszemcsékkel teli sárga ostorcsapások csíkoztak, s e por, gondolta Quentin, mintha a szél hordaná be, a holtszáraz vén zsaluk hámló festéke. Az egyik ablak előtt farácsra felfuttatott glicínia virágzott, a nyáron immár másodízben, ezt rendszertelen időközönként csapatostul szállták meg, majd porszáraz, surrogó zajjal hagyták ott a verebek: Quentinnel szemben Miss Coldfield ült az örök feketében, amit már negyvenharmadik éve hord, húga, apja, vagy nemférje emlékére, senki se tudja, szálegyenesen az egyenes hátú kemény széken, ami oly magas neki, hogy lába padlót sem érve lóg le róla egyenes mereven, mintha sípcsontja-bokája vasból ellen, ahogy a gyerek lába harangoz mérges egyhelyben tehetetlenül, és csak beszélt, beszélt gyászosan elkínzottan döbbenten, mígnem a figyelem csődöt mondott, a fül megzavarodott, s úgy tetszett, élete terméketlen, de enyhíthetetlen reménytelenségének rég élettelen tárgyát épp e nekikeseredett ismétlés támasztotta föl, ártalmatlanul csöndes-szórakozottan, a lebírhatatlan álmatag és diadalmas porból." Vissza Fülszöveg Tündöklés és nyomorúság, fölívelés és lehanyatlás - klasszikus tragédia Thomas Sutpen élettörténete. Jellegzetesen déli történet ez: a rabszolgatartáson alapuló ,,dicső" múlt átkos következményeinek elrettentő példája; egyszersmind jellegzetesen amerikai krónika: a kiüresedőfélben lévő amerikai álom kudarcának keserű példázata. Hogy mi is történt Sutpen Százán a família hányatott sorsú tagjaival, abba az olvasó éppoly lassan nyer bepillantást, mint a regény négy elbeszélője, akik konok szenvedéllyel fűzik egyre tovább a mesét, s így teremtenek az emlékezetből idézett alakok köré mítoszt. A faulkneri életmű más elemeiből is ismert krónikások szintúgy a regény hőseivé lesznek, s ezáltal szavaikban elválaszthatatlanul egybeolvad fikció és valóság, így csak homályosan, fokról fokra tárul fel a Sutpen elméjét betöltő terv és a végzetes bukás históriája. Faulkner stílusának eredetiségét, szereplőinek változatosságát, a tragikus sorsok páratlanul intenzív, ám olykor humort is megcsillantó ábrázolását kitűnően foglalja össze az írótárs, Róbert Penn Warren véleménye: ,,Nincs a világirodalomban olyan táj, amely tárgyi valójában elevenebben jelenne meg előttünk, mint Faulkner képzeletbeli megyéje.