Fiaim, hol vagytok?

Ő, a patikus, azt hitte, hogy a társadalmat pusztító gyűlölet ellen is létezik gyógyszer, és patrónusként fogadta-gyámolította az ország legnagyobb községébe nevelőjükkel, Holczer Rezsőné Farkas Erzsébettel (1907-1991) 1938 őszén érkezett tíz zsidó kisfiút. Gyermekotthont alapított számukra abban a reményben, hogy a hihetetlen szegénységben, nevelőszülőknél páriaként tengődő gyereknek elfogadható körülményeket teremthet, gyámolítottjai tanulhatnak, végül tisztes életet kezdhetnek, miután saját lábukra állnak. (A történet tagadhatatlanul hasonlít a második világháború után forgatott, különösen nagy hatású a Valahol Európában című magyar filmre.) Farkas Erzsébet - maga is Budapesten élő, éppen munka nélkül, rövid ideig tartott házasság után kisgyermekével otthont és munkát kereső, a magyarországi pszichoanalitikus egyesület szemináriumait látogató anya - boldog volt, amikor elnyerte a békési fiúotthon vezetői tisztét, és hozzáláthatott vadócainak (,,fiainak") a neveléséhez - anyai ösztönei, tanulmányai bevetésével. És küszködött az elképesztő szegénységgel, miközben könyvelte az otthon legapróbb kiadásait is: cipőtalpfoltozásokat és hasonlókat... A csaknem hatszáz oldalas könyvet - legnagyobb részt Farkas Erzsébet naplóbejegyzéseinek sokaságát - nem lehet, nem szabad pusztán zsidó ügynek tekinteni. A szerencsének köszönhetően fennmaradt; lenyűgözően hiteles korrajz, tudósítás és helyenként riport az 1938 és '42 közötti időszakról, a magyar valóságról, amelyet manapság szépítgetni igyekeznek - nem is kevesen. Elsősorban a reá bízott (és őt anyjukként imádó) fiúgyerekekről, közvetlen környezetéről szól - ezeregy ténnyel, adattal, névvel, helyszínnel, összefüggésre utalással -, erősítvén a mára feledésbe merült valóságot.