Faust

Előszó Részlet a műből: Közelgetek hát újra, kósza árnyak, kik hajdan már feltüntetek nekem. Ezúttal vajha megragadhatnálak? Ily próbára alkalmas még szivem? Áradtok, ím felém! Nos, jól van hát, csak tóduljatok köd- s gőzből körülem; keblem ifjonti lángja újralobban. Víg órák képe száll fel népetekkel, s lelkem hány drága árnyat újralát; s féligfakult, ó mondaként dereng fel első szerelem, első jóbarát. Újul a bú, s feljajdul újra egyszer útvesztős életünk ellen a vád, s a jókat hívja, kik vidám időkben rútul csalódva tüntek el előlem. A lelkekhez már el nem ér ez ének, kiknek elejét zengtem valaha. A jóbaráti kar rég szerteszéledt s az első visszhang, ah, rég szállt tova. Fájdalmam ismeretlen tömegé lett, de tapsuk csak szivemnek ostora, s ki dalomnak örül, ha még néhány van, és él: bolyong szétszórtan a világban.