Kanász Viktor, Nagy-L. István

Európa elfeledett hadszíntere - A tizenötéves háború és Magyarország ( 1591-1606 )

magyarságkutató intézet  | 2021  | kemény kötés  |  273 oldal

Libri Antikvárium
A Magyarságkutató Intézet azzal a céllal hívta életre az Európa elfeledett hadszíntere című konferenciasorozatot, hogy rámutasson a tizenöt éves háború dunántúli eseményeinek fontosságára. Az első konferencia előadásain az érdeklődők megismerhették a korabeli hadügyi változásokat, a zsoldos seregek felállításának és az ehhez szükséges pénz előteremtésének nehézségeit, valamint azt a példátlan nemzetközi keresztény összefogást, amely bár átütő eredményeket ekkor még nem ért el, arra a század második feléig várni kellett, de már felvillantotta az oszmánokkal folytatott sikeres harc lehetőségét. Emellett nemcsak a korabeli hadi eseményekkel, hanem azok legfontosabb színterével, a korabeli várakkal, valamint az egyes események interpretálási lehetőségeivel, emlékezetével is foglalkoztak az előadók. Az előadások írott változatát tartalmazó első kötet középpontjában elsősorban a dunántúli, azon belül is a pápai és kanizsai események állnak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 18 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magyarságkutató intézet
Kiadás éve2021
Oldalak száma:273
Súly400 gr
ISBN2310003229130
ÁrukódSL#2112829209
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 18 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban