Eredmény és ráadás

új ember kiadó  | 2005  | kemény kötés  |  120 oldal

Libri Antikvárium
Elérkeztünk a Moha bácsi meséit bemutató sorozat utolsó darabjához. Az idős, bölcs Moha bácsi - miként hajdan, az ő gyermekkorában Földigszakáll bácsi - már a falu nagyapjaként nevelgeti, terelgeti Törpeháza kisebb és nagyobb lakóit. Kiderül például, hogy bizonyos esetekben a cseresznye, a szalámi, a ködmön és a könyv egy és ugyanaz. Megtudhatjuk, hogyan változott Moha bácsi rövid időre Noha bácsivá, valamint azt is, hogy aki igazán meg akarja ismerni a világot, azt nemcsak a gyűjtemények érdeklik, hanem maga a gyűjtő is, s a tapintat legalább annyira fontos, mint a tapintás. S végül a kötet utolsó, szomorkás elbeszéléséből arra is választ kapunk, hogy mikor kell szólni, és mikor kell tudni hallgatni - még akkor is, ha az igazságot hallgatjuk el. Az Új Ember Kiadó három évvel ezelőtt azt a célt tűzte maga elé, hogy Leszkai András (1907-1988) Moha-meséit gondozva, kronologikus sorrendbe állítva igényes, kisgyermekek számára is könnyen olvasható, gazdagon illusztrált könyvsorozat formájában jelenteti meg. A feladatot elvégeztük, a sorozatot befejeztük. Itt az idő: a százharminckettedik történet után el lehet kezdeni újraolvasni az elsőt. (Süveges Gergő, a sorozat szerkesztője)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 990 Ft

A termék megvásárlásával

899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
hátsó szennylap szélén foltosodás
Kiadó új ember kiadó
Kiadás éve2005
Oldalak száma:120
Súly239 gr
ISBN2399964360069
ÁrukódSL#2110782857
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 990 Ft

A termék megvásárlásával

899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára