Tóth Marcsi

Erdő van idebenn

magvető könyvkiadó  | 2025  | papír / puha kötés  |  221 oldal

Libri Antikvárium
Ahogy az Erdő van idebenn lapjain ismerőssé váló falu félúton van Eger és Ózd között, úgy találja meg a helyét Tóth Marcsi bemutatkozó könyve a novelláskötet és a regény között - és nem csupán megtalálja, hanem be is lakja ezt a sejtelmekkel és babonákkal teli teret. Az egymással összefüggő történetek a kilencvenes évek első felében indulnak, hogy a következő tizen-egynéhány esztendőben nyomon kövessük az itt lakók életét. Azokét, akik eleve itt voltak és mindig is itt lesznek, és azokét, akik idekerültek, és egyszer talán el is hagyhatják ezt a furcsán otthonos világot. A 44 éves Mara a teljes anyagi összeomlás szélén, egy kudarccal végződő házasságból érkezik a faluba 15 éves lányával, hogy barátnője, Dijanka panziójában dolgozva kezdjen új életet. Neki is van egy lánya, Lotti. Míg ő haragban van a világgal, addig Kismara inkább megérteni próbálja. Mellettük és rajtuk keresztül ismerjük meg a többieket: álmaikat és félelmeiket, saját beszédüket és közös titkaikat. Amiből rengeteg van. Akárcsak rejtekútból és útvesztőből. Erre utal a könyv címe is: az erdő konkrét helyszín, körülöleli, védi és zárja a falut, és egyszersmind az elbeszélésciklus, a körkörösség, az időtlenség metaforája.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 290 Ft

A termék megvásárlásával

429 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magvető könyvkiadó
Kiadás éve2025
Oldalak száma:221
Súly244 gr
ISBN2310011146528
ÁrukódSL#2112993886
Kötéspapír / puha kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 290 Ft

A termék megvásárlásával

429 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal