Tompa László

Erdélyi végzet alatt

lazi kiadó  | 2007  | kemény kötés  |  120 oldal

Libri Antikvárium
Reményik Sándor és Áprily Lajos mellett Tompa László a helikoni triász harmadik tagja. Versei egy szenvedélyes, magányos lélek önvallomásai. Költészetében erős a kijutni akarás vágya Erdély hegyeinek bezártságából, a kisváros szűkös, kicsinyes életviszonyaiból nagyobb, hatalmasabb életlehetőségek közé. Verseiben tükröződő sajátos magánya a vidék magyar magánya, a tehetség körül terülő közönysivatag. S ez a magány rendre mind jobban felérződik és elmélyül, mert észreveszi, hogy nem az ő egyéni magánya csak, de magánya egy népnek, amelyből való, amellyel lelkileg is egy, a székelynek. Tompa László képviseli leginkább azt a magatartásmodellt, mely a kisebbségi lét nyomasztó valóságát elkerülhetetlen kényszerűségként fogta fel, és lírájában a sorson erőt vevő helytállást kötelező emberi-erkölcsi törvénnyé kovácsolta. Rá, az egyénre és költőre, valamint a sorstársaira nehezedő nyomás préselte, alakította ki nagy verseit, hozta létre motívumrendszerét az erdélyi magyarság - mint kultúrközösség - önmagára reflektáló, értékőrző és hagyományozó jelképeként is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 340 Ft

A termék megvásárlásával

134 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képpel
Kiadó lazi kiadó
Kiadás éve2007
Oldalak száma:120
Súly200 gr
ISBN2310006760791
ÁrukódSL#2112069775
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 340 Ft

A termék megvásárlásával

134 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban