Karádi Ilona (szerk.)

Erdély nagy képeskönyve (Erdély a múló időben)

magyar könyvklub  | 2004  | kemény kötés  |  227 oldal

Libri Antikvárium
Ez a gazdagon illusztrált kötet Erdély barátainak szól, azoknak, akik bejárták varázslatos tájait, és szívesen idézik fel újra a székelykapuktól ékes falvak látványát, a történelmi városok, ódon templomok, várak különös hangulatát, s azt a szívből jövő kedvességet, amivel az ottaniak fogadják anyaországbeli "testvéreiket". Ugyanakkor ez a könyv az Erdélyt nem ismerőknek is szól. Hívogatni szeretne Bethlen Gábor egykori Tündérországába, ahol még találni érintetlen természetet, ahol a magyar történelem olyan sok eseménye zajlott, s amely "kicsi ország" nemegyszer művelődésünk letéteményese, továbbvivője volt. Képzeletbeli utazásunkon a Maros közelében lépjük át a határt, hogy azután a Kárpát-medencében érjen véget kalandozásunk. Közben várakra, kastélyokra, városokra, falvakra, vadregényes tájakra vethetünk egy-egy pillantást, felidézzük nagy emberek alakját, megemlékezünk jelentős történelmi, művelődéstörténeti eseményekről, a ma is eleven népművészet remekeiről. Erdély múltja és jelene tárul fel a lapokon. Hogy mondta Batsányi? "Emlékezzél a múlt időre, Ismerjed a jelenvalót, S értvén az újat és az ót, Vigyázz, figyelmezz a jövőre!"
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 790 Ft

A termék megvásárlásával

279 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magyar könyvklub
Kiadás éve2004
Oldalak száma:227
Súly600 gr
ISBN2399958474574
ÁrukódSL#2112639912
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 790 Ft

A termék megvásárlásával

279 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok