"Én sosem kívántam más emlékművet..."

1969-ből való a kötet mottójaként választott Németh László-megállapítás és óhaj: Arra, hogy kivel mint bántak, mennyire ismerték félre, van objektív mérték: az, amit egy életen át összeírtak róla. Én sosem kívántam más emlékművet, mint ezt: a rólam írtak összegyűjtését, kiadását. Nem azért, hogy támadóimat pellengérre állítsam; mentséget inkább, hogy művemet milyen közegellenállással szemben kellett a világba nyomnom. Monostori Imre - a neves Németh László-kutató - megkezdte ennek az emlékműnek az építését. A fogadtatás természetéből következik, hogy Monostori nem a teljes életműre koncentrál. Elismerve annak szerves egységét, elsősorban az esszé- és tanulmányíró fogadtatástörténetét mutatja be, hisz mindig ezek körül keletkeztek elsődlegesen eszmei, ideológiai, politikai indíttatású viták. A hatalmas anyag bizonyos szelektálásra is késztette a válogatót. Csak a fontosabb, illetve jellegzetesebb írások kerültek be a gyűjteménybe és azok a szerzők, akik a maguk korában meghatározó súlyt vagy rangot képviseltek. Monostori a bemutatott egyedi írásokból is sokszor csak a ma szempontjából legjelentősebb részleteket emeli ki. A dokumentumokat követően Monostori Imre egy kitűnő, objektivitásra törekvő tanulmányban mutatja be az értő és elutasító, a vállaló és szenvedélyesen támadó írások természetrajzát. Ez a történeti vázlat - ahogy ő nevezi - korszakonként haladva emeli ki az életmű körül alakuló legfőbb ütközési pontokat, ezeket próbálja szembesíteni egymással s persze az életmű valóságos tételeivel, üzenetével. Monostori Imre munkája nyomán kiemelkedő jelentőségű dokumentumgyűjteménnyel gazdagodtunk. A kötet döbbenetes tükröt tár elénk. S mindezt az író születésének 100. évfordulóját követően. Nézzünk bele ebbe a tükörbe, hátha ráeszmélünk nemzeti értékeink megbecsülésének fontosságára.