Én csak lopkodtam az életet...

A regény édesapám küzdelmes életét tartalmazza, aki élete végéig Sandri maradt, Bakos Sandri. Nem vettem el belőle semmit, és nem is tettem hozzá. Úgy írtam le, ahogy édesapám elmondta. Amikor közelgő halálát érezte, magához hívatott és ezt mondta: - Kisjányom, tíged különös tehetséggel áldott meg az isten, vagy valami más, ha van. Talán a termíszet? Látom, mindig irkafirkálsz valamit másoknak. Most arra kírlek, írd meg az én íletem sorját is, hadd tudja meg a jövő nemzedék, ha mán én nem leszek, miként íltek elődei. Lehunyta szemét, kis szünetet tartott, aztán fájdalmasat, nagyot sóhajtott. Amikor felnyitotta a szemét, két mutatóujjával kitörölte az odatolakodó könnyeket, s úgy nézett rám, hogy még soha. Egész életének bánatával, megaláztatásával. - Megígéred? - kérdezte. - Nem csak ígérem, meg is írom! Esküszöm! - nyugtattam meg, s megcsókoltam munkában megfáradt kezét.