Embermentés, Sorsok, Tények és Tanúk

A kötet tanulmányai arról szólnak, hogy mi tett az állam, a szervezetek, közösségek és az egyes ember a vészkorszak idején. Ugyanakkor arról is tanúbizonyságot tesznek, ahogy az 1945 utáni politikai, társadalmi és gazdasági változások megváltoztatták ezt az értékrendet. Miután felszámolták az egyesületeket, megszűnt a magántulajdon, a nemzeti szuverenitás. Az értékrendet felülírta a terror és a megmaradás ösztöne. Az elkövetők és az áldozatok helyezkedése, hely keresése a megváltozott világban, furcsa helyzeteket hozott létre. A vészkorszak mentői és a hozzájuk hasonlóan gondolkodók áldozatok lettek. A hatalomra jutottak védelmét pedig biztosították az évtizedekig "ideiglenesen" itt tartózkodó szovjet csapatok. Az egyes ember sorsa nem a szakképzettségétől, munkájától, a közösségétől függött, hanem kizárólag az egyetlen párttól, az 1944 novemberében a szovjet csapatok bevonulását követően újjáalakult Magyar Kommunista Párttól. Az új függőségi viszonyt csak az egyetlen párt tagjai és kiszolgálói fogadták el fenntartás nélkül. A társadalom többsége tiltakozott, de a permanens terror következtében létrejött félelem és rettegés alkalmazkodásra kényszerítette az embereket. A új hatalom által ellenségnek bélyegzettek a hallgatás, az elszenvedett sérelmek negligálása és a megbélyegzettség miatt szenvedtek évtizedekig, az 1944-es embermentők többségükben halálukig. A könyv szerzői által felhasznált források mutatják, hogy nincs annak jelentősége,hogy a megszállók németül vagy oroszul beszéltek. De van jelentősége a kiszolgáltatottságban töltött időnek. Annak, hogy a megszállás évekig, vagy évtizedekig tartott-e?