Ember, világ és irodalom

(Az irodalomesztétika fogalma.) Az irodalomesztétika az élet irodalmi formában való kifejezésének különböző módjait s e kifejezésmódoknak az olvasóra tett hatását tanulmányozza. Tulajdonképpen csak fejezete egy általános esztétikának, amely viszont valamilyen filozófiai rendszerbe tartozik bele. Valójában úgy áll a dolog, hogy jó lelkiismerettel egy rövid könyvkritikát sem írhat meg az, akinek általános irodalomesztétikai felfogása nincs - tehát végeredményben filozófiai rendszer nélkül bírálathoz sem szabad fogni. Már pedig igen kiváló kritikusok vannak, akik irodalomesztétikájukat sem foglalták össze soha. A legnagyobb magyar kritikus, Gyulai Pál esztétikai nézeteit éppen ebben a könyvsorozatban állították össze. De hogy idézetekből ilyen egységes szellemű könyvet lehetett összeállítani, az azt bizonyítja, hogy az igazi kritikusnak megíratlanul is megvan a maga egységes, mindenre kiterjedő világnézete, - igényesebb szóval filozófiája - esztétikája és annak az irodalomra alkalmazott tételei pedig szerves részei ennek a filozófiának. A filozófus, aki esztétikáját filozófiai rendszerébe beilleszti, nem kritikus, hanem gondolkozó. A kritikus, akinek bírálata egy megíratlan és tudatosan soha rendszerbe nem szedett filozófiába illeszkedik bele: maga is művész. Hordoz magában egy világképet, ment minden ember, s ki is akarja fejezni, de nem puszta ész-munkával, mint a filozófus, hanem a művész eszközeivel. Csakhogy a tárgy, amelyen keresztül a világot, az életet ki akarja fejezni: a műalkotás, ebben az esetben az irodalmi alkotás. Ebben különbözik a kritikus az alkotóművésztől, akinek megformálnivaló anyaga: maga az élet. Parancsoló ura mind a kettőnek: a Szép.