Elmélkedések Mózes második könyvéről

ismeretlen  | 1942  | papír / puha kötés  |  199 oldal

Libri Antikvárium
Átnézte és előszóval ellátta: Dr. Kiss Ferenc egyetemi tanár - Ismertető: Évekkel ezelőtt jelent meg magyar fordításban Mózes I. könyvének magyarázata ugyanezen szerzőtől. A könyv nagy hatást tett sokakra, mert a magyar keresztyén irodalomban alig van olyan munka, mely annyira a mélyére menne Isten Igéjének, mint a Mackintosh kötetei. Sok nyelvre lefordították már ezeket a köteteket s minden nép nyelvén nagy becsülésben állanak e művek az élő hitű keresztyének között. A szerzőnek vitathatatlanul nagy adománya van az írás magyarázatára s ha áldását akarjuk venni az ő adományának, akkor vele együtt bele kell mélyednünk e tanulságokban gazdag könyv értelmébe. Nem száraz ótestamentumi magyarázatok ezek, hanem ótestamentumi események és előképek értelmét olvassuk itt újtestamentumi fényben. Mindenekelőtt pedig Krisztust ismerjük fel az események és előképek központjában s megértjük az ő szavait, midőn búcsúzásánál közölte tanítványaival, hogy őróla beszéltek Mózes, a zsoltárok és a próféták. Mackintosh nem az Írás felől beszél s nem langymeleg vallásos elmélkedéseket közöl, hanem magát az írást nyújtja igazi, tiszta, mély értelmében. Ez a mű nemcsak Mózes II. könyvének mélyreható magyarázatát tartalmazza, hanem bevezet az egyéni keresztyéni élet és az igazi, helyes isten tisztelés olyan igazságaiba is, ahová az élőhitű egyének közül is kevesen jutnak el. A zsidók és vallási vezetőik Pilátus széke előtt nemcsak Jézust, a Messiást dobták el maguktól, hanem Vele együtt elvesztették az ótestamentumi írások igaz értelmét, valamint az ótestamentumi események és előképek újtestamentumi, mennyei jelentését is. Mint Pál apostol mondja róluk (II. Kor. 3:14-15), megtompultak az ő elméik és lepel borult az ő szemeikre, amely mind e mai napig ott van az ószövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy az a Krisztusban tűnik el. A zsidók ezeket a nagy ótestamentumi, de az egész emberiségre és Isten országára vonatkozó eseményeket a saját elmúlt és jövendő történelmükre akarják korlátozni s így az ő szűkreszabott szemléletükből sem maguknak, sem másoknak semmi áldása nem lett. - További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - név/ajándékozási beírással
Pecséttel. Ceruzás aláhúzásokkal. Gerince sérült.
Kiadó ismeretlen
Kiadás éve1942
Oldalak száma:199
Súly200 gr
ISBN0659001327274
ÁrukódSL#2106966091
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban