Életem regénye

A könyv megjelent 2001-ben Veszprémben limitált példányban 200 oldalon. Dedikált példány. Az élet Ura március 25-én magához hívta szolgáját, Hernád Tibort. A gyászhír emlékeket kavart fel bennem is. Életem egy izgalmas szakaszát kísérhette ó nyomon, s tudom, azóta sem feledkezett meg rólam Hernád Tibort kapernaumi századosként ismerhettem meg. A Gyenesdiáson lévó Kapernaum Szeretetotthon és Üdüló vezetó lelkészeként fontosnak érezte azt, hogy a szolgálat segítése és a papgyerekek felkarolása végett maga köré gyújtsön fiatalokat. A vendégek fogadása, az öregek ellátása, a konyha vezetése, az áru beszerzése rengeteg energiát igényelt tóle. Tudtuk, hogy amíg nincs egészen csend a házban, nem fekszik le ó sem s mindenkinél korábban kelt. A sok fizikai munka mellett mindennap áhítatot tartott az otthon ebédlójében. Leült, megpödörte a bajuszát, és érces hangján elkezdte az éneket. Ízesen, mesélve beszélt. Azt szeretem, ha dagadnak a falak! mondta, amikor újabb vendégek érkeztek az üdülóbe. Kapernaum századosa mindent megtett azért, hogy a vendégek lelki táplálékban is részesüljenek a testi felüdülés mellett. Még középiskolás koromban mentem elóször Gyenesre. A nyaralók között és a szeretetotthonban volt bóven munka. Egy alkalommal amikor nagyon rossz idó volt a vendégek szórakoztatására esti programként bemutatta különleges leveleit. Az egyiket Kapernaum címzéssel látták el Izraelt is megjárva érkezett meg hozzá. Emlékeim szerint az egyik levelének ez volt a címzése: Nagybajuszú bácsi Keszthely mellett. (Életem regénye címú könyvében csak ezt találtam meg: Tibor bácsi, Balaton mellett.) Megkapta. Mert ót, Hernád Tibort, az evangélikus lelkészt az egész környéken ismerték, szerették. Lelkészi pályája 1944-ben kezdódött. Rövid fóti szolgálat után Budahegyvidéken volt segédlelkész, majd Elek és Tállya volt a szolgálati helye. Ezután került az akkor nehéz helyzetben lévó Kapernaumba. Nem érkezett egyedül, hisz felesége, Edit néni 1947-tól támasza volt a nehéz szolgálatban, s négy gyermekük is született Eleken és Tállyán. Kedvessége, humora miatt nemcsak az otthon lakói és dolgozói, valamint a vendégek szerették: ismerte ót szinte egész Keszthely, és tisztelte ót Gyenesdiás népe. Ó pedig a fáradhatatlan szolgálata mellett még néprajzi kutatásokkal és helytörténeti munkával is szolgálta a környezetét. 1975-ben a gyenesi munkában megfáradva kért újra gyülekezeti szolgálatot. Így lett a Veszprémi Evangélikus Egyházközség lelkésze. 1977 nyarán azonban újra együtt szolgálhattam vele Kapernaumban, mert csak az ó személye lehetett a garancia arra, hogy az átmeneti helyzetben az otthon és az üdüló zavartalanul múködjön. Ebben az évben jelentkezett elóször cukorbetegsége. 1991-ig végezte húséggel a gyülekezeti szolgálatot Veszprémben, Almádiban és a szórványokban. Nyolcvanötödik életévében elment most közülünk. Kezembe vettem élete regényét, s abból életének általam nem ismert epizódjai is megelevenednek. Magam elé képzelem kedves arcát, nagy bajuszát, fülembe cseng hangja, s nekem ki csak az életem egy szakaszában voltam mellette hiányérzetem van. Ezért azokra gondolok, akik sokkal közelebb álltak hozzá, szeretteire, családjára, s imádságos szívvel osztozom hiányukban, gyászukban. Könyve végén ezt olvashatjuk: Nem tudom, hogy meddig tart a kegyelmi idó. Mikor ássák meg a síromat. Addig is szolgálni szeretnék, míg nem mondja kenyéradó mennyei Gazdám: Szolgám! Elég! Most mondta. S ó hazatért. A kapernaumi századostól, Hernád Tibor bácsitól búcsúzunk most a viszontlátásig! A veszprémi temetóben D. Szebik Imre nyugalmazott püspök igehirdetésével vett tóle búcsút a család és az egyház népe.