Egynapi járóföld - Barangolás vándoréveim ösvényein

Kováts Dániel Egynapi járóföld - Barangolás vándoréveim ösvényein címmel foglalta csokorba élete első 30 évének történéseit. A nagy méretű (17×24 cm) és vaskos, majdnem 500 oldalas, sűrű szövetű kötet bevehetetlen várnak tűnik, de csak míg az ember bele nem merül az első oldalakba. (Ezen sorok írója az első 250 oldalt egy Budapest-Kolozsvár vonatúton olvasta el.) Pedig azok még csak a be- és felvezető, a keret, a történetbe ágyazás, az alapozás ahhoz, hogy lassan-lassan az olvasó elengedje a mát és belemerüljön a XX. század harmadik, majd negyedik, ötödik évtizedének világába. A szerző a történeteket 30 fejezetre tagolta (akarva, vagy az a bizonyos első három évtized hozta így?), amelyek hol lazábban, hol szorosabban kötődnek egymáshoz. Egy ilyen lélegzetvételű munkát nem lehet egy szuszra megírni, és az emlékezet sem működik parancsszóra. Némely fejezet elején lábjegyzetes megjegyzés jelzi: az a történet éppen mikor került lejegyzésre. A fejezetek kronologikusak, de a történetek felidézése nem az volt - ez adhatja, hogy egy-egy mozzanat több helyen is megjelenik. Ez azonban nem zavaró, inkább szorosabbra fűzi az elbeszélést, és bizony sokszor fogódzót is ad eligazodni a Kováts Dániel élete első 30 évének és ágas-bogas családfájának történetében. Hiszen egy ember története a családjával, egy családé az ősökével kezdődik, enélkül a kései utódok tettei, élete sem érthető meg. Ez adja az útravalót, a mesebeli hamuban sült pogácsát, amellyel valaki nekiindul az életnek. Innen hozza kiállását, viszonyulását előbb gyermek-, diák-, majd embertársaihoz, azt az alázatot, amellyel képes lebontani a falat a társadalmi rétegek között, amellyel felül tud emelkedni a nehézségeken, megpróbáltatásokon. Azt a tenni akarást, amely gyerekkorától arra sarkallja, előre vetítve a későbbi kiteljesedett életpályát, hogy szervezzen, írjon, alkosson. Igaz, ez az örökség olykor igencsak nagy teher, mi több, terhelő bizonyítékká válhat.