Erdő Péter

Egyházjog a középkori Magyarországon

osiris kiadó  | 2001  | kemény kötés  |  269 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ Egyházjog a középkori Magyarországon - ez a cím állhatna egy hatalmas monográfia élén, vagy lehetne egy hosszú évekre szóló kutatás programja. A jelen kötet egy részét váltja csupán valóra a címben rejlő ígéretnek. Egyrészt az elmúlt néhány év részkutatásaink eredményeit gyűjti egybe, másrészt olyan témakörök mentén rendeződik, amelyek a hazai egyházjog középkori állapotának egészére adnak rálátást. Ily módon a kötet egyik szándéka az oktatás segítése is, persze "nem középiskolás fokon", így elsősorban a medievisztika, a jogtörténet és a kánonjog oktatóinak, hallgatóinak és kutatóinak érdeklődésére tart számot. Az egyházjog történetével kapcsolatos írásainkból e kötetben tizenhét, különböző helyen megjelent - s egy-egy esetbe mára talán kevésbé hozzáférhető - tanulmányt gyűjtöttünk egybe, amelyek a négy fő témakör szerinti önálló részekben az egyházi törvényhozás és az egyházi törvénykezés hazai emlékeit (a zsinati jogalkotást, ill. az egyházmegyei bíráskodást) mutatják be, az egyházjogi oktatás és műveltség magyarországi helyzetéről adnak képet, továbbá a hazai egyházi jogintézmények egyetemes egyházjogi hátteréhez szolgálnak adalékul. A kötetbe felvett tanulmányok szövegén a közös megjelenésből adódó szerkesztésbeli egységesítésen túl csak a legszükségesebb javításokat, pontosításokat eszközöltük, néhány fontosabb helyen azonban utaltunk az újabb szakirodalom eredményeire is. Az eredeti megjelenés adatai a fejezetek címeihez fűzött *-os lábjegyzetekben olvashatók ,amelyek a megfelelő esetekben az egyes tanulmányok idegen nyelven publikált változatainak adatait is tartalmazzák. Az egyes fejezetekből kirajzolódó összkép az eddigi hazai felfogást új vonásokkal kívánja kiegészíteni, ezért remélhetőleg a szakmai közönség számára újdonságokat is tartalmaz. A zsinatok témakörében a Mályusz Elemér által még nehéz, nyitott kérdésnek minősített problémákat, az egymással szükségszerűen is összefüggő középkori magyar egyházmegyei zsinatok külföldi forrásának kérdését oldja meg, a nemzetközi kutatásban időközben kikristályosodott új műfajfogalmak segítségével. A hazai egyházi bíráskodás terén újabb dokumentumok vizsgálatával igyekszik gazdagítani a középkori egyházi bíráskodásról Bónis György által mesterkézzel megrajzolt képet, ugyanakkor beállítja ezt az intézményi rendszert a kortárs európai szentszéki bíráskodás összefüggésébe. Ugyanilyen irányú hangsúlyok és kapcsolatok domborodnak ki az intézménytörténeti fejezetben is. A püspökkinevezések vagy a házassági peres gyakorlat terén szintén kitűnik, hogy e tekintetben a helyzet az eddig feltételezettnél jóval kevésbé tért el a Nyugat-Európában és térségünkben bevett gyakorlattól.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 600 Ft

A termék megvásárlásával

360 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó osiris kiadó
Kiadás éve2001
Oldalak száma:269
Súly400 gr
ISBN2310014764538
ÁrukódSL#2112777506
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 600 Ft

A termék megvásárlásával

360 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban