Egyház - Állam

A Márton Áron hagyatéka sorozat 13. kötetébe a püspöknek azokat az írásait gyűjtöttük össze, amelyeket a hivatalos állami szervekhez intézett. Márton Áron - főpásztorként - 42 éven keresztül képviselte a gyulafehérvári egyházmegyét az állami hatóságok előtt, időnként pedig a többi erdélyi egyházmegyét is. Püspöksége nem telt felhőtlen gondtalanságban, a történelem viharai igen 'borús időket' hoztak Erdély földjére és népére. Az első években a királyi minisztérium packázásaival kellett megküzdenie; a második bécsi döntés után Dél-Erdélyben maradt, hogy reményt nyújtson kisebbségben maradt híveinek. A háború zivataros évei után pedig nem a várva várt békesség jött el, hanem a szovjethatalom román változatának vallásüldöző diktatúrája. Püspöki jelmondatául nem véletlenül választotta tours-i Szent Márton püspök imájának egy részletét: "Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától." (Latinul: "non recuso laborem".) A mód, ahogyan eljárt, csodálandó és követendő. Az állami szerveknek írt levelei klasszikus példái annak, hogy miként kell a kisebbségi sorban élő vezetőnek a hatalmasokhoz viszonyulnia. Kérő jellegű leveleit úgy fogalmazta meg, hogy a hatalom képviselői előtt sohasem alázkodott meg, minden alkalommal megőrizte emberi méltóságát és püspöki tartását. S ha 'ellenfelei' lekezelték, ő mindig kiegyensúlyozott maradt. A kötetben megjelent hivatalos levelek a hitvalló püspök egyenességéről, őszinteségéről, méltóságáról, felelősségtudatáról és együttérzéséről, a hatóságok iránti tiszteletéről - de meg nem alázkodásáról tanúskodnak. Talán egyik kötetünkben sem jelenítődik meg annyira Márton Áron határozott és népéért küzdő egyénisége, mint az Egyház - Állam c. dokumentum-gyűjteményben. - Az egymás mellé tett levelek még véletlenül sem regényt eredményeztek, de állítjuk. hogy sok regénynél izgalmasabb könyvet sikerült összeállítanunk a püspöki levelekből, melynek témája: Erdély katolikus népének 'kalandjai' a 20. századik derekán ... A kisebbségi sors magában hordozza a jogfosztottság és kisemmizettség csíráját, a többségi hatalom pedig tett róla, hogy ez, szárba is szökkenjen'. A levelek azokról a szenvedő emberekről - papokról és krisztushívőkről - szólnak, akiknek az érdekében a helyi hatóságok vagy a (kultusz)minisztérium, utóbb a vallásügyi hivatal illetékeseihez fordult. Az időrendbe szedett levelek - a történelmi változásokat követve - az adott időszakra jellemző súlyos gondokat tükrözik. Kiviláglik belőlük az Állam és az Egyház mindenkori viszonya.