Egy nevetséges ember álma

Az Egy nevetséges ember álma című elbeszélésben Dosztojevszkijnek egyik legfőbb mondanivalója nyilvánul meg: az emberi életbe vetett hatalmas optimizmus. A mű 1877-ben jelent meg Az író naplója áprilisi számában. A fantasztikus novella főszereplője egy jelentéktelen ember (még a nevét sem tudjuk meg), akit mindenki annak tart, sőt ő önmagát tartja a legjelentéktelenebb embernek a világon. Számára már minden mindegy, mindaddig amíg nem találkozik egy kislánnyal. A gyermek egy késő esti órán tőle kér segítséget haldokló anyja számára, de a jelentéktelen ember elzavarja. Mivel öngyilkosságot készül végrehajtani (már 2 hónapja), úgy gondolja, hogy számára már teljesen mindegy, hogy mi történik ezen a földön. Otthon azonban még azelőtt elalszik, hogy megkísérelné maga ellen e bűnt. Álmában egy tökéletes paradicsomi világba jut el. Itt nincs tudatosság, tudomány, bölcsesség, csak a feltétel nélküli szeretet. Nincs egyén csak a közösség, az egész újonnan megismert föld és lakói (minden élőlény) egy egyetemes nagy család. Itt azonban rádöbben, hogy ő az elhagyott földet mindennél jobban szereti, az összes szennyével és bűnével együtt. Ő a jelentéktelen ember lesz az aki megmérgezi e paradicsomi létet, s ebben a háborítatlan világban is megszületik a gyarlóság és szenvedés. Hősünk álmából felébredve úgy érzi, hogy itt a földön neki ezt az idilli állapotot kell hirdetnie. Ezután apostolként akarja járni a világot. Első tettként megkeresi a segítségért esdekelő kislányt.