Egy kocsma város

Felsőváros, Vadászkürt, pestispincék, Óvoda utca, Zsuptipró, Rózsáskert, Vadalma, építőutcák, ONCSA-telep, Bádogos köz, íróutcák, atomfák, Videoton, Almássy-telep, Öreghegy, Papagáj. Elmesélhető-e egy város térképszéli pontjai, lakótelepi ivói, ottmaradt tervgazdasági mementói alapján? Hogyan él és alakul tovább a város története ezeken a kisközösségi találkozóhelyeken? Az Egy kocsma város című tárcafüzet szövegei az irodalmi és az újságírói műfaj határán egyensúlyoznak. Olyan riportszerű szépirodalmi tárcák, amelyekben keveredik, összemosódik valóság és fikció. Így mutatják be egy létező Dunán-túli nagyváros egyes városrészeit és azok máig elő, de a város ipari múltjához ezer szállal kötődő közösségi tereit, találkozási pontjait: a városszéli presszókat, kocsmákat. A fotókat Oláh Gergely Máté utca- és városfotós, valamint Arany Gold Zoltán fotós-filmes készítette. A szövegeket és az írásokat Varga Gábor Farkas grafikus állította össze egy gazdagon illusztrált füzet formátumú művészkönyvvé. A kocsma menedék. Az egyetlen hely, ahol még elbújhatunk a világ elől. A kocsma az emberi civilizáció utolsó mentsvára. Már amelyik. Főként azok, hol nem üvölt Demjén Rózsi vagy a tévéhíradó bemondója, és Wi-Fi-ről még csak nem is hallottak. Itt aztán az emberek isznak és beszélgetnek. Múltról, jelenről, jövőről. Beszélgetnek és isznak. Ahogy azt a civilizáció fénykoraiban tették az emberek. Mondjuk Szókratész vagy Rabelais vagy Krúdy Gyula korában. Czinki Ferenc ismeri ezeket a mentsvár-kocsmákat. Ahová visszahúzódik a világban kisemmizett ember. Ahol némi nyugalom, alkohol és egérút várja. Czinki ezeket a magyar kocsmákat írja meg tárgyilagos szeretettel. Nem kívülről, mert ő is ott ül, egyik kezében toll, a másikban pohár. És figyel. Hogy amikor az Isten angol gyapjúpulóverben és kordbársony nadrágban belép a presszóba, akkor mindent szépen, lassan és aprólékosan lejegyezhessen.