Egy etnológus a metróban

Marc Augé e művében a párizsi földalatti rítusairól ír: a helyiek életének integráns részét képezik a metróvonalak, amelyek mentén hosszabb-rövidebb ideig éltek, dolgoztak - életük egyes szakaszait a metró színfalai szegélyezik. A metrómegállók a párizsi emberek egyéni élettörténetéről mesélnek, másrészt gyakran a kollektív emlékezetet is mozgósítják, ahol az utazók helyváltoztatását szabályozó társadalmi kényszerek rituális mozgást eredményeznek. A közlekedési hálózaton nemcsak a különböző utazási lehetőségek realitása látszik, hanem a múlt lenyomata is: a metró emlékhely, nagyvárosi életünk átörökített alakzata. A térképen mindenki megtalálhatja a különböző periódusok emlékezetét. A szerző a ,,közeli antropológiájának" létrehozója, így vizsgálódásai a párizsi metróban az általa kidolgozott etnofikciós gyakorlatok terepmunkájának tekinthetők. Augé hangsúlyozza: életútjának állomásai mintegy az általa művelt tudományszak fejlődésének útjelzőiként is értelmezhetők. A metró elemzésében Augé olyan neves antropológusok meglátásaira támaszkodik, mint Marcel Mauss és Claude Lévi-Strauss, miközben a föld alatti világ néhány karakterisztikus szereplőjének - például a bliccelő és a koldus - profilját is érzékletesen megrajzolja. Augé könyve bédekkerként vagy itinerként használva nemcsak a jelenségekre irányítja rá az utazó-olvasó figyelmét, de egyfajta használati utasítást is ad a metró föld alatti és föld feletti társadalmához.