Diákok regénye

A debreczeni nagy erdőn volt a régi időben egy hires tanya, többnyire nagy diákok látogatták. A tanyán borozgattak a "humanissimék". Különösen vasárnap délután tömve a nagy terem diákokkal, akik az akkori szokás szerint: tógát és sábeszteklit viselnek, az arcukat pedig borotválják. "Humanissime", ez a nagy diáknak a címe: emberséges úr! a "tóga", az egy férfira szabott sarkig érő fekete szoknya; a sábesztekli, az meg egy háromszögletű kalap; hívták "felszegezett kalapnak" is. Roppant sok különös, szótárban nem található szót használtak azok a régi debreczeni diákok. Botanizálni például annyit tesz, mint "füveket keresni", értve tyúkot és pulykát is. A "felleghajtó, malaclopó és bőgőtakaró" különféle divatszabású köpenyegek elnevezései. Nokhéry: ez volt a diákok ősének a neve, aki a kollégium felállításakor Debreczenben legelső szubskirált. Ez a szubskribálás megint azt teszi, hogy engedelmeskedni fog az iskolai törvényeknek s amit a szénior főzet, azzal megelégszik; az a szénior persze a legöregebb jurátus, az a jurátus pedig esküdt diák