Demokrácia és totalitarizmus

l'harmattan kiadó  | 2005  | papír / puha kötés  |  242 oldal

Libri Antikvárium
A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, a nagynevű francia szociológus és politikai filozófus egyik legismertebb munkája. Aron ebben foglalta össze a lehető legközérthetőbben demokráciaelméletét, valamint a modern totalitarizmus mibenlétére vonatkozó felfogását. A könyvet még a hatvanas években számos nyelvre lefordították (magyarra azért nem, mert "a hidegháború egyik ideológusaként" számon tartott szerző művei a szovjet világban ez idő tájt teljes tilalom alatt álltak). Az eredetileg egyetemi hallgatók számára készült és a párizsi Sorbonne-on előadott fejtegetés három részből áll. Az elsőben a szerző azt a fogalomkészletet bontja ki, melynek segítségével a demokratikus és az antidemokratikus politikai rendszerek egymással szembeállíthatók; a második a szerző által "alkotmányos-pluralistának" nevezett demokráciák szerkezetét és működési módját, illetve ezeknek különféle változatait elemzi; a harmadikban pedig a "monopolisztikus egypártrendszer" (vagyis a totalitarizmus) fő jellegzetességeiről van szó. A könyvet az a Kende Péter fordította, aki az ötvenes évek végén, kezdő szociológusként, élőben hallgatta Raymond Aron előadásait a párizsi egyetemen.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 24 999 Ft

A termék megvásárlásával

2 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Alapmű...Teljesen új olvasatlan kötet!
Kiadó l'harmattan kiadó
Kiadás éve2005
Oldalak száma:242
Súly400 gr
ISBN2399989356207
ÁrukódSL#2110356058
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 24 999 Ft

A termék megvásárlásával

2 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power