Máté Imre

Csonton kutya

 | 1984  | vászon  |  96 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG Máté Imre, ez a hansági Rimbaud, ez a besenyő Kakukk Marci széles jókedvében ajándékozott meg bennünket, a nyugati magyar irodalom fészekaljnyi hívét, átváltozásainak legújabb bizonyítékával. Mert bár 51 Nyugaton élő és alkotó magyar költőt parodizál, minden sora árulkodó: ő fújja az ötágú Pán-sípot, méghozzá olyan életigenlő kedvvel, annyira a szebbik nem bűvöletében, hogy az olvasó egyéb nemes, de nem feltétlenül hang-szerszámból is ötöt kívánna neki. A plágium után alighanem a paródia a legnagyobb bók, amellyel egy költő megörvendeztetheti pályatársait. S ha valaki ezt a műfajt olyan bravúrosan műveli, mint Máté Imre, akkor a "kifigurázottak" kétszeresen hálásak lehetnek neki. Végtére is Karinthy Frigyes az "Így írtok ti"-vel keltette föl a figyelmet egész sor olyan író és költő iránt, akiknek különben - okkal, vagy ok nélkül - feledés lett volna az osztályrészük. Távot álljon tőlem, hogy ilyen sorssal rémisztgessem a Máté Imre által tollhegyre tűzött "nyugati" magyar költőket. Éppen ellenkezőleg: azt remélem, hogy Máté Imre előttük tett zászlóhajtását a szándék és az eredmény iránti megértéssel fogadják, tanúságot téve a "nyugati" magyar irodalom felnőttségéről. Akin nevetünk, azt egy kicsit már szeretjük is; méginkább azt, aki megnevettet bennünket. A "Csonton Kutyát" tehát nemcsak elmemozdítás, hanem emberi felmelegedés céljára is az Olvasó szíves figyelmébe ajánlja Ribánszky László
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 390 Ft

A termék megvásárlásával

439 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadás éve1984
Oldalak száma:96
Súly200 gr
ISBN2310008798358
ÁrukódSL#2112279186
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 390 Ft

A termék megvásárlásával

439 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték