Brauch Magda

Csakazértis

irodalmi jelen könyvek  | 2018  | puhatáblás, ragasztókötött  |  132 oldal

Libri Antikvárium
Írnék. Ha mernék. Ha igazán mernék. *** Gátlásos volnék? Bizonyos szempontból az. Nem a fogalmazásban, hiszen majdnem minden szót, kifejezést használni merek, ha az beleillik a stílusba. Nem félek a szavaktól. A témaválasztástól annál inkább. Óvatosan nyúlok egyes témákhoz. Írásaimmal, felvillanó vagy nagyon is mélyen bennem élő emlékeimmel nem szeretnék megbántani senkit. Sem az élőket, sem a már eltávozottakat. Elsősorban ez utóbbiak emlékét nem szeretném megsérteni, hiszen szeretettel, kegyelettel gondolok rájuk. Csak csodálni tudom nagy példaképeimet: Szabó Magdát, Vámos Miklóst, Eszterházy Pétert és másokat, akik gátlástalanul, ám mégis szeretettel vallottak műveikben szüleik gyengeségeiről, hibáiról, bocsánatos - a történelem, a társadalmi körülmények, a környezet és egyéb objektív és szubjektív körülmények okozta - bűneikről. De ők igazi írók. Több fényévnyi távolságra vagyok tőlük. Zárkózott természetem okán tabu témának tekintem magánéletem intim titkait, eseményeit is, még akkor is, ha fikció formájában fogalmaznék. Tudom, hogy ez helytelen. Igényes vagyok, elsősorban magammal szemben. Ismerem a korlátaimat. Talán egyszer - bár egyre fogy az időm - legyőzőm őket. De addig is írok. Hiszen manapság mindenki ír. Több-kevesebb rátermettséggel és önkritikával. Miért éppen én legyek kivétel? Írok. Ahogy tudok. Miért? Csakazértis!
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 490 Ft

A termék megvásárlásával

549 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó irodalmi jelen könyvek
Kiadás éve2018
Oldalak száma:132
Súly170 gr
ISBN2310028401948
ÁrukódSL#2113594595
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 490 Ft

A termék megvásárlásával

549 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

A századik ajtó rejtélyeA századik ajtó rejtélye