Chernelházadamonya a történelem szélárnyékában

Ez a könyv a teljes és feltétlen azonosulás lenyomata. Ennél is több. Annak a bizonyítéka, hogy szerzője most már örökre bennmarad szülőföldje vonzásában. Chernelházadamonya büszke lehet magára, mert ez az elszakíthatatlan kapcsolat páratlan emlékezetet szült. A kőszegi matematikatanár évtizedek óta készült erre. Akkor is, amikor középiskolát igazgatott, de akkor is, amikor kétismeretlenes egyenletekre okította tanítványait. Valahogy úgy volt ezzel, mint az orvos Németh László, aki Vásárhelyen tanított, s mégis mindig írni akart. Úgy, mint Illyés Gyula, aki Rácegrespuszta nélkül soha nem tudta volna megírni az utolérhetetlen Puszták népét. Végül úgy, mint a matematikatanár Kacsóh Pongrác, akiben Petőfi János vitéze vált zenei ihletté. Tudom, a magyar történelem és irodalom más-más mértékeiről beszélünk, de e nélkül parancsoló íráskényszer és a röghöz kötött ihlet nélkül soha nem készült volna el Chernelháza és Damonya szélárnyékos története. Horváth Antal tanár úr egyszeri és megismételhetetlen teljesítményének ez a titka. Van a műnek egy mástól kölcsönzött, de nagyon idevaló fejezetcíme: Búcsú a parasztságtól. Visszatekintés ez az egész Répce mentére, mint ahogy Berzsenyi Dánielé tette Kemenesaljára, csak ez éppen más, szigorúbban adatolt műfajban, hatalmas forrásfeltárás birtokában. Két eggyé vált, kisnemesi falu nemesi, jobbágyi és szabad paraszti világa és kultúrája fölé ilyen nagy történelmi védőernyőt ritkán feszít ki szerző, mint ahogy ő tette. Táblázataiban, grafikonjaiban ráadásul jól kamatoztatja tanári szakműveltségét. Nem kétséges, hogy nagy ajándék ez az ott élőknek, és megannyi tisztelgés az ősök előtt. Ha egyszer újra megíratnák a 100 magyar falu sorozatot, ez a könyv újrakiadás esetén is a legszebb gyöngyszeme lenne. Erre még az egykor Kőszegen élt történész, Chernel Kálmán is büszke volna. (Dr. Bariska István)