Bródy Sándor legszebb írásai

athenaeum kiadó  | vászon  |  351 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: Azon a magyar századfordulón, amely az irodalomban Adyék fellépését készítette elő, a legnagyobb hatású író Bródy Sándor volt. Harcos publicisztikában ő készíti elő Adyt, regényírásban ugyanúgy hat Móriczra, mint Krúdyra, a színpadon tőle tanul Móricz is, Molnár Ferenc is, Szomory Dezső is. Az utána következő nemzedék legkülönbféle hangvétele, hangütése közvetlenül vagy közvetve Bródy Sándorra vezethető vissza. Az irodalomtörténeti szokvány pedig úgy tartja nyilván, hogy vele kezdődik el minálunk a naturalizmus. Ez a megállapítás voltaképpen nem is igaz. A magyar naturalizmus Justh Zsigmonddal kezdődik, és nyomai vannak már Csiky Gergely egyes színjátékaiban is; Bródy viszont csak félig-meddig mondható naturalistának. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, úgy mondhatjuk, hogy Bródy tulajdonképpen a romantika egyenes folytatása, aki elérkezik a századvég és a századforduló szecessziójához, miközben megilleti a naturalizmus is, hogy színezze művészetét, s mindezzel az előkészülettel szépprózában is, színpadi irodalomban is előkészíti a XX. század realizmusát. De aki mindezt így tudomásul veszi, még semmit sem tud Bródy Sándorról, a csillogó emberről, a nagyszerű stilisztáról, az élet és irodalom nagy sikereinek hőséről, aki végül is magára marad, s egy tőle merőben elidegenedett világban, korán megöregedve, kopottan, elhagyatottan hal meg egy kórházi ágyon.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Online ár: 2 490 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 992 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó athenaeum kiadó
Oldalak száma:351
Súly250 gr
ISBN2310008188357
ÁrukódSL#2111745478
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Online ár: 2 490 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 992 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kristen Ciccarelli: Heartless Hunter - Szívtelen vadász - Libri Különleges KiadásKristen Ciccarelli: Heartless Hunter - Szívtelen vadász - Libri Különleges Kiadás