Bouvard és Pécuchet

Gustave Flaubert utolsó regénye a Bouvard és Pécuchet 1881-ben, az író halála után jelent meg; gondolati fogadtatású mű, karaktere szerint szinte egyedüli az életműben, valójában csak egy cselekményvázlattal befejezett munka. A 47 éves hősök közül a kövér Bouvard "világéletében lovakra vágyott, fogatokra, híres burgundi pincék boraira, kedves, meleg nőkre egy ragyogó lakásban". Pécuchet a tökéletes filozófiai tudást áhítozta, a "leghatalmasabb problémát, mely a többit felöleli, egy perc alatt megoldja". Amikor örökség révén birtokukra visszavonulnak, egyiket sem érik el, mert unalmukban minden tudományágba belekontárkodnak és ostobaságukban mindenből kiábrándulnak. A hagyomány szerint az író ezerötszáz szakkönyvet tanulmányozott át abból a szempontból, hogy hősei a bennük foglalt tudásanyagot jellemük következtében hogyan ferdíthetik el. Ahogyan a Bovaryné a romantika érzelmeivel, az Érzelmek iskolája a romantika értelmi túlzásaival számol el, száll velük szembe, úgy a Bouvard és Pécuchet a század tudományimádatát teszi kérdésessé. A nagy illúziókkal való szembesülés és kiábrándulás regénye. (Legeza Ilona) Flaubert remekművét az eredetihez méltó, ugyancsak remekmű fordításban, Tóth Árpád tolmácsolásában adjuk közre. (a Kiadó)