Bevezetés az európai kultúra és bölcselet történetébe I-II.

Amikor tanszékünk 1997 végén elhatározta, hogy jegyzetet készít Bevezetés az európai kultúrtörténetbe címmel, már a tervezés stádiumában nemcsak a feladat nagyságát, hanem nagyszerűségét is éreztük. A merész vállalkozást mindenekelőtt a szükség szülte. Ugyanis nem tudtunk a hallgatók kezébe adni egy praktikus, a témát történetiségében összefogó, sajátos képzési szempontjainkat érvényesítő, a vizsgára való felkészülést segítő tankönyvet. Az európai kultúrtörténetet valójában már többen megírták különböző tanulmányok, cikkek, egy-egy korszakot átfogó részanyag formájában. Se szeri, se száma a kiemelkedő gondolkodók, alkotók, művészek, a kultúra nagyjainak életművét taglaló jobbnál jobb elemzéseknek (igaz, számuk egyre csökken a mához közeledve). Hiányzik azonban egy átfogó egyetemi-főiskolai jegyzet, amely meghatározott történeti ívet felrajzolva vállalkozik a szintézisre. Hiányzik az a tankönyv, amely a filozófiai gondolkodás, az eszmetörténet változását és kontinuitását szem előtt tartva vizsgálja az európai kultúra fejlődését úgy, hogy látókörébe mindenekelőtt az ún. humán kultúra jelenségeit vonja, s nem a legtágabb értelemben vett kultúratörténet, nem csupán művelődéstörténet s nem is steril filozófiatörténet. A megszokott korszakolással és lehatárolással ellentétben kitekint az európai kultúra előzményeire is (1. az ókori keleti kultúra hatása az európai szellemi életre, valamint a zsidó és a keresztény kulturális hagyomány gazdag forrásanyaga), továbbá a mához közeledve foglalkozik a 20. század olyan meghatározó kultúrfilozófiai jelenségeivel, mint az élet- és egzisztenciálfilozófiák, a freudizmus és a pszichoanalitikus iskolák, a legújabb vallásfilozófiai és teológiai áramlatok, a cselekvéselméletek, a hermeneutikai törekvések, a modern és posztmodern világszemlélet és életérzések.