Bethlen Miklós emlékiratai

E könyv művelődéstörténetünk ritka, értékes darabja. Lapjain megelevenedik a törökkel, tatárral, Habsburgokkal viaskodó, egyezkedő, belső hatalmi harcokban vergődő Erdély XVII. századi története a maga színes kavargásában. Egy forró, gáláns és kalandos szerelem cselekményének háttereként - különös megvilágításban rajzolódnak ki a Rákócziak, Barcsayak, Apafiak korának politikai, diplomáciai és hadi eseményei s egyszersmind mindennapjai is. A fejedelmi udvar mulatságainak, vadászatainak, báljainak, lakomáinak bemutatása éppoly aprólékosan gondos és érzékletes, mint a köznép szokásainak, viseletének, erkölcseinek érdekes ábrázolása. Történetét, műfaját, ,,íróit" tekintve is szokatlan művel találkozhat ezúttal az olvasó. Két név szerepel a kötet élén: Bethlen Miklós, a régi magyar próza kivételes remekének, az Önéletírásnak szerzőjéé, s Dominique Révérendé, akiről a történetírás is csak annyit tud, hogy XIV. Lajos ágense volt Erdélyben, s személyesen ismerte Bethlent. Köpeczi Béla kiadásunkhoz írt tanulmányában bebizonyítja, hogy a könyv valójában Révérend abbé tollából született, aki Bethlennel kapcsolatba került s tőle nem kevés tájékoztatást kapott a korabeli Magyarország és Erdély viszonyairól. Révérend egyszerre akar szépíró és emlékíró lenni. Így érthető az is, hogy az Emlékirat műfaját tekintve felemás, az olvasmányosság érdekében a történetileg hű és tárgyilagos leírásoknak, visszaemlékezéseknek divatos presziőz szerelmi regény szolgál keretül. Ezzel együtt a mű a francia-erdélyi diplomáciai kapcsolatok egyik forrása is. Végül kalandos a kiadás története is. 1736-ban Amszterdamban, majd Rouenban jelent meg először franciául, magyarul pedig 1804-ben részlegesen, majd teljes egészében Toldy István fordításában 1864-ben. Azóta - érdemtelenül - már-már feledésbe merült, csak a szakemberek ismerték. Új - utószóval, jegyzetekkel, korabeli metszetekkel ellátott - kiadásunkat Toldy István szavaival ajánljuk az érdeklődők figyelmébe: Óhajtjuk, ,,hogy e történelmi kútfő, mely egészében egy kor-, sokban szemtanútól, sőt szereplőtől származik, a regényes epizódok dacára, de melyek a komoly képre kellemes fénysugarakat hintenek, szíves fogadtatásban részesüljön."