Béklyók és barátok

Kolozsvári Grandpierre Emil önéletrajzi regényciklusának legújabb darabja a közelmúlt izgalmas drámai időszakát mutatja be egy nagy szerelem, majd házasság tükrében. Bár a regény lapjait át-meg átszövi e teljes emberi kapcsolat finom lírája, mégis elsődleges társadalomkritikájának indulata, ereje és gazdagsága határozza meg jellegét és művészi értékét. Könnyedén, szellemesen, de egyben maró iróniáival pellengérezik ki az ötvenes évek tipikus negatív figuráit: az elvakult káderest, a tehetségtelen, de törtető bürokraták, a túlbuzgó funkcionáriust. S éppígy hű krónikása a "korszak illemtanából" eltorzult szemléletéből fakadó groteszk helyzeteknek is. A látszólag spontánul felvázolt képek, odavetett anekdoták, történetek a szerző üdítően fanyar, természetes sodrású, rafináltan közvetlen előadásmódjában megtelnek sorsokkal, élettel, mélységet és élességet kapnak. A legszemélyesebb ügyek szinte észrevétlenül válnak fontos közüggyé, formálódnak "gonddal megtervezett társadalmi körképpé". Hiszen - mint már Bóka László is megállapította - Kolozsvári Grandpierre oly "élesen látja a közeli tárgyakat, mint a rövidlátó, s írói morálja az, hogy nem fut meg az éles kép elől, hogy impresszionista színfolttá szépítse, hanem szavait élezi ki, hogy minél pontosabban metsszék a valóságot. Feladatának azt tartja, hogy a valóság igazságát és hangulatát egyetlen eszközzel, a kifejezés lelkiismeretes pontosságával fejezze ki. Hisz az igazi író nem eszményít és nem torzít: ábrázol. Ez a dolga".