Becsületbíróság

1893-ban Pjotr Csajkovszkij, az orosz zene büszkesége, Nyugaton is ünnepelt reprezentánsa, pályafutása csúcsán, dicsősége teljében váratlanul meghal. Mindenki úgy tudja, hogy a kolera végzett vele. Az 1793-ban igencsak megritkított Sainte-Foy család Oroszországban menedékre lelt kései leszármazottja, foglalkozására nézve a Perm-Orenbourg Rt. hídépítő üzletkötője nagyra becsülte Csajkovszkijt; szerette orosz felesége is; románcait, zongoradarabjait - 1893 boldog békeidején lakás is, pénz is, igény is volt a házimuzsikálásra. A férfi gyanút fog: olyan körülmények merülnek fel, amelyek ellentmondani látszanak a hivatalos verziónak. Nyomozni kezd. Felteszi a kérdést: lehetséges, hogy Csajkovszkij volt a cár utasítására összehívott héttagú becsületbíróság alanya, vagy fogalmazzunk pontosabban: tárgya? A válasz: igen. S narrátorunk, Sainte-Foy, régi iskolatársait fölkeresve, segítségükkel eljutva mind a hét ítélkezőhöz egyre mélyebben ássa bele magát a Csajkovszkij-ügybe - viszolygása meghökkenésbe, meghökkenése felháborodásba fordul, felháborodása letisztult ítéletté nemesül. "Sosem gondoltam volna, hogy szentpétervári tartózkodásom alatt, 1893 áprilisától októberéig az üldöztetésre olyan példát látok, mely majdnem felér a Terror idején elkövetett gonosztettekkel. Igaz, az eset szigorúan egyedi volt, de attól, hogy egyetlen embert gyilkoltak meg, nem kevésbé gyűlöletes a bűn. A francia társadalom 1793-ban bűnbakként megbélyegezte és feláldozta az arisztokratákat. Az orosz társadalomnak 1893-ban volt szüksége bűnösre. Abban a kategóriában találta meg, amely minden időben és mindenütt ellenérzést kelt." A kiváló francia író regénye pompás korrajz és letehetetlen bűnügyi történet.