Bartók-kalauz

zeneműkiadó  | 1980  | papír / puha kötés  |  267 oldal

Libri Antikvárium
Ezt az útmutatót az író is, a kiadó is a hangversenylátogató közönség kezébe szánja. Bartók zenekari, színpadi és kamaraműveihez igyekszik bevezetéssel szolgálni. Ennek nagyrésze máris a koncertek repertoár-darabjává vált, rendszeresen felcsendül rádióműsorokban, egy-egy jellegzetes dallamfordulatuk, hangszínük, ritmusok tudva-tudattalanul talán bele is került már a muzsika elfogulatlan barátainak zenei emlékei közé. De van Bartók zenei hagyatékának kevésbé játszott, kevésbé ismert, nehezebben megközelíthető része is. Ezekhez, mint a hegycsúcsokhoz, hosszú, néha meredek út vezet. Módszerünk abból a meggyőződésből fakad, hogy minden műalkotás mögött egy darab élet áll, hogy minden kompozíció korának és alkotójának kettős portréja. Értékes tájékoztatással szolgál a művek keletkezezésének története, formája, nyelve. Mégis elsősorban a hangjukat keressük, a bennük lévő világképet és költői vallomást. Igyekszünk majd felismerni a kompozíciók egyéniségét. Hiszen minden mű sajátos, egyszeri, egyedi tünemény. De a művek fogják egymás kezét is. Így talán az egyes művekhez szóló bevezetők egymásutánjában teljesebb kép bontakozik ki, ha vázlatosan és töredékesen is, de egy életút panorámája, egy életmű kontúrjai. Szeretettel hívjuk az Olvasót, a Zenebarátot a muzsika egyik nagy géniuszának birodalmába.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó zeneműkiadó
Kiadás éve1980
Oldalak száma:267
Súly200 gr
ISBN2399978292639
ÁrukódSL#2110534772
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély