Az utolsó szó jogán

i.p.c.  | 1999  | puhatáblás, ragasztókötött  |  445 oldal

Libri Antikvárium
A baltimore-i rendőrség rohamosztagával vívott tűzpárbajban életét veszi Charles Dunn, az amerikai szárazföldi erők fegyverlopással gyanúsított őrmestere. Halálos sebtől vérezve, erejének utolsó megfeszítésével homályos utalást tesz Griffin Horth fekete bőrű tábornoknak, az alelnöki tisztség várományosának tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halálára. Szavai gyanút keltenek az akcióban részt vevő Rachel Collins törzszászlósban, aki a hadsereg Bűnügyi Nyomozó Osztályán dolgozik. Hamarosan kiderül, hogy feljebbvalója, Mollie Smith őrnagy, aki egyben a legjobb barátnője, már egy ideje magánjellegű vizsgálatot folytat a haláleset körülményeinek tisztázására, sőt két olyan tanúval is rendelkezik, akik alá tudják támasztani: a tábornok - akit gyengéd szálak fűzték Mollie-hoz - nem véletlen repülőszerencsétlenségben vesztette életét, hanem összeesküvés áldozata lett. Csakhogy a hivatalos szenátusi vizsgálóbizottsági jelentés balesetnek minősíti a tragédiát. Kik állnak a háttérben, akik minden jel szerint el akarják tussolni az ügyet? És milyen magasra vezetnek a szálak? Mollie és Rachel összefog, hogy elbújtassák a két informátort, és megoldják a rejtélyt. Ám azok, akik hatalmi befolyásuk birtokában mindent megtesznek, hogy az esetre sose derüljön fény, gyilkos vadászatot indítanak utánuk. Az idegfeszítő versenyfutás megkezdődik - az életben maradásért és az igazság kiderítéséért.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó i.p.c.
Kiadás éve1999
Oldalak száma:445
Súly300 gr
ISBN2399986655730
ÁrukódSL#2111800909
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Ken Follett: StonehengeKen Follett: Stonehenge