Az öt világformáló marslakó

vince kiadó  | 2006  | cérnafűzött, keménytáblás  |  398 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: Kármán Tódor, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann János és Teller Ede különleges csoportot alkottak; nemcsak nagy tudósok voltak, hanem az Egyesült Államok és a szabad világ védelmében is tevékenyen részt vettek a II. világháborúban, majd a hidegháború idején. A tudományban Kármánt a modern aerodinamika, Neumannt pedig a modern számítógép atyjaként emlegetik, Szilárd ismerte fel a nukleáris láncreakció lehetőségét, a Nobel-díjas Wigner a szimmetriát építette be az atomfizikába, Tellernek molekulafizikai és magfizikai kutatásai voltak jelentősek. Pontosabb azonban, hogy Kármán szolgáltatta a modern amerikai légierő tudományos hátterét. Szilárd kezdeményezte az első atombomba megvalósítását, Wigner volt a világ első nukleáris mérnöke, Neumann újításaival döntő módon járult hozzá az atomfegyverek és az interkontinentális rakéták kifejlesztéséhez, Teller pedig elérte azt, hogy a szovjet fenyegetés árnyékában az Egyesült Államok megteremtse a hidrogénbombát, ami a két szuperhatalom között évtizedekre biztosította a békét. Pesti, polgári környezetből indultak, szinte legendává híresült gimnáziumokba járták. Kármán a budapesti Műegyetemen szerzett diplomát és indította tudományos pályáját. Mindannyian vezető tudósoktól tanultak Németországban, és részesei lettek az akkori tudományos világ vezető köreinek, ami fordulópontot jelentett életükben. Magyarországról a kilátástalanság és az antiszemitizmus miatt távoztak, a fasizmus uralomra jutásával egész Európából kiszorultak. Az Egyesült Államok befogadta őket; érzéseiket Teller szavai jellemzik: ,,Hajótöröttek voltunk, de felvett bennünket egy mentőcsónak, amelyet azután készek voltunk minden erőnkkel megvédeni." A háború után is folytatták tudományos és védelemmel kapcsolatos tevékenységüket. Mindannyian a demokrácia elkötelezett hívei voltak, de különböző módon. Tellert az erőpolitika híveként tartották számon, míg Szilárd azon igyekezett, hogy megbékélési pontokat keressen a két szuperhatalom között. Hargittai István könyve nemcsak a marslakók teljesítményével ismerteti meg az olvasót, hanem zárkózott, sokszor ellentmondásos egyéniségüket is emberközelbe hozza. Nemcsak az öt tudósról rajzol árnyalt képet, hanem arról a korról is, amelyben éltek, és amelynek sok más szereplője is megjelenik a könyv lapjain. A szerző felhasználja két marslakóval való személyes ismeretségét és kiterjedt olvasmányait, valamint számos vezető tudóssal folytatott beszélgetését a minél teljesebb kép kialakításához. A kötetben megjelenő öt különleges ember lehet tárgya csodálatunknak vagy bírálatunknak, de vitathatatlanul a huszadik század történetének fontos alakítói közé tanoznak.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 14 890 Ft

A termék megvásárlásával

1 489 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó vince kiadó
Kiadás éve2006
Oldalak száma:398
Súly1200 gr
ISBN2399963152122
ÁrukódSL#2110933142
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 14 890 Ft

A termék megvásárlásával

1 489 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya