Az ismeretlen Rónay György

vigilia kiadó  | 2014  | papír / puha kötés  |  204 oldal

Libri Antikvárium
Rónay György hatalmas terjedelmű és sokrétű életművének még mindig vannak feltáratlan részletei. Könyvünkben ezeket próbáltuk az életút időrendjébe állítva közölni, különös tekintettel azokra az írásaira, amelyek a Demokrata Néppárt lapjában, a Hazánkban jelentek meg. A kötet első részében Rónay György pályakezdését követjük nyomon. A gödöllői premontrei gimnázium diákjaként első verseit a Zászlónk című, fiatal katolikusoknak szánt lap szerkesztőségébe küldte. A verseket bíráló, azokra szerkesztői üzeneteiben reflektáló Radványi Kálmán, jeles katolikus lírikus, felismerte a fiú tehetségét, s előbb újabb versek írására ösztönözte, majd kezdte rendszeresen közölni. A szerkesztői üzenetek és a költemények láncolatából bomlik ki az író pályakezdése. A Hazánkban közölt írások egy része Rónay György irodalmi érdeklődésének, ízlésének és szemléletének kifejezése. Ezekből készült későbbi szintézise, a máig alapvető Petőfi és Ady között, kritikái pedig a Vigiliában évekig írt ,,Az olvasó naplója" előzményeinek tekinthetők. A kötet másik súlypontja Rónay György és a Franciaországban élő, a magyar irodalom ottani legfontosabb népszerűsítője, Gara László kapcsolatát tárgyalja. A levelek és az író naplójának megfelelő részeiből választott gondolatok nemcsak ezt a kapcsolatot tárják föl, hanem a magyar és francia irodalom egymásra találásának is izgalmas dokumentumai. Ebben a folyamatban Rónay Györgynek, jóllehet ismételten a hivatalos szervek gátjaiba ütközött, fontos szerepe volt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 390 Ft

A termék megvásárlásával

139 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - gyűrődésekkel
Kiadó vigilia kiadó
Kiadás éve2014
Oldalak száma:204
Súly230 gr
ISBN2399962742027
ÁrukódSL#2110302149
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 390 Ft

A termék megvásárlásával

139 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power