Dénes Iván Zoltán

Az "illúzió" realitása - Kollektív identitásprogramok

argumentum  | 2011  | cérnafűzött, keménytáblás  |  314 oldal

Libri Antikvárium
Bibó István 1948 tavaszán esszét publikált a Válaszban Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem címmel. Ennek a hamis realisták-túlfeszült lényeglátók szembeállítása Szekfű Gyula nagymagyar-kismagyar út és Németh László mélymagyar-hígmagyar-jöttmagyar konstrukcióinak az át-és újraértelmezése volt. S bár a nyelvezet metaforikus volt, a művelet eredménye racionális: kilépett a nemzetkarakterológiai diskurzusból, szakított a parasztromantika, a nemzeti alkat, a nemzeti tudomány és a nemzeti ontológia jegyében, a nemzeti öncélúság nyelvén értelmezett - esszencialista témáival, érveivel, előfeltevéseivel, és nyelvezetével. Úgy, hogy közben kiszabadította Németh László (tapintatosan bírált és racionalizált) kontraszelekció-koncepcióját az asszimiláció körüli viták hálójából, és újraértelmezte, feldolgozta, valamint meghaladta azt. A leginkább viszont azzal vitatkozott, amivel kismagyar szellemi elődei (édesapja, Szabó Dezső és Németh László) : Szekfű Gyulának a történelmi Magyarország helyreállítására irányuló nagymagyar programjával. A jelen mű az első, 1999-ben megjelent Bibó-monográfiának - a szerző újabb kutatásai és az azóta megszületett szakirodalom eredményei alapján történt - újragondolása és átdolgozása.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 900 Ft

A termék megvásárlásával

990 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó argumentum
Kiadás éve2011
Oldalak száma:314
Súly460 gr
ISBN2310021382749
ÁrukódSL#2112766247
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 900 Ft

A termék megvásárlásával

990 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Libri PlanAll: Világolvasó 2026Libri PlanAll: Világolvasó 2026