Az igazság és az igazságszolgáltatási formák

Michel Foucault (1926-1984) a riói egyetemen 1973-ban ötrészes előadássorozatot tartott Az igazság és az igazságszolgáltatási formák címmel. Ebben a szövegben Foucault második korszakának csaknem valamennyi fontos témája megjelenik: a nietzschei genealógia mint módszertani modell; a felügyelet és a normalizáció mint a társadalmi kontroll meghatározó formái, amint átalakítják és keretbe foglalják az emberi tudás és gondolkodás szerkezetét; a nyomozás és a vizsgálat mint a különböző tudományok kutatási módszerének gyakorlati mintája; a szubjektum mint történeti-politikai termék. Az elemzés voltaképpeni tárgya ezúttal az igazságszolgáltatási formák története a klasszikus görögségtől egészen napjainkig, ám Foucault-t most is az érdekli, hogyan léptek kapcsolatba ezek a látszólag elszigetelt vagy legalábbis autonóm jelenségek olyan heterogén területekkel, amilyen például a tudományos tudás legitimációs apparátusa, az oktatás intézményhálózata, a gazdasági hatékonyság technikái, a szubjektivitás típusai. Az első pillantásra zavarbaejtő társítások mögött egy gyökeresen új hatalom-koncepció áll. A foucault-i hatalom nem valamiféle birtokolható entitás, nem rendelkezik egyszer s mindenkorra kialakult működési struktúrával, nem felülről lefelé hat, s mindenekelőtt: nem jellemezhető az elnyomás, a represszió terminusaiban. A hatalom polimorf: számtalan módon, sokféle stratégia mentén fejti ki működését, minden ízében áthatja a társadalmi testet. A könyv kialakulása közben mutatja be a foucault-i életmű egyik legnagyobb hatású állomását, egyfajta sűrítményét adva a francia gondolkodó legállhatatosabban visszatérő témáinak és vizsgálódási stílusának.