Albert Camus

Az idegen

európa könyvkiadó  | 2016  | keménytábla, védőborító  |  162 oldal

Libri Antikvárium
Albert Camus talán leghíresebb regénye Létranger címmel a 20. század derekán, 1942-ben látott először napvilágot. Népszerűségét mutatja, hogy mintegy negyven nyelvre fordították le, 1967-ben, Luchino Visconti rendezésében film is készült belőle. Témája a camus-i filozófia alapélménye: az abszurd. A mű egy Meursault nevű algíri francia hivatalnokról szól, aki elkövet egy gyilkosságot, el is ítélik miatta. Meursault büntetése halál, a regény pedig a büntetés előtti börtönnapjait tárgyalja. A végkifejlet nem kétséges, a tanulság azonban meghökkentő. Miközben ugyanis Meursault ellen emberölés vádjával jogos eljárás folyik, egyúttal koncepciós per áldozata is. Ha ugyanis az öncélú gyilkosságot elkövető tettest beszámíthatatlannak nyilvánítanák, megmenekülhetne a fővesztéstől. A bírák azonban végső soron a meursault-i mentalitást, az abszurd emberi mivoltot büntetik. Feláldozzák Meursault-t azért, hogy ne kelljen szembenézniük saját létük abszurditásával. A mű 1948 óta számtalan kiadást ért már meg Közöny címen Gyergyai Albert fordításában. Ádám Péter és Kiss Kornélia nagyszerű, új fordítása az év nagy irodalmi eseménye, mely aligha csak a címet viszi közelebb az eredetihez: a minden ízében pontos, kristálytiszta és mai szöveg remélhetőleg a következő évtizedek olvasóit is rabul fogja ejteni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 39 890 Ft

A termék megvásárlásával

3 989 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve2016
Oldalak száma:162
Súly219 gr
ISBN2399958209794
ÁrukódSL#2111317452
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 39 890 Ft

A termék megvásárlásával

3 989 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték