Az esztétikai megismerés egy huszadik századi gondolkodó, Pirandello szemével

Pirandello ma ismét jelenség. Mondhatni: divat. Nem szűnő érdeklődéssel kutatják. Értékelik és újraértékelik, és ezek intenzitása, gyakorisága és a szembenálló nézetek feszültsége láttán felmerül a kérdés: mi ennek az oka? Milyen történelmi távlatot nyert az utókor, amiből ennyire sürgető Pirandello újrafelfedezése? Először is, mivel maximálisan figyelembe óhajtottam venni a szövegek eredeti kontextusát, végigelemeztem a forrásanyagot a keletkezése sorrendjében (II.1.). Az egyes művek elemzésekor a szövegegész jelentésének rögzítése mellett, abból kiindulva külön figyelmet szenteltem az esztétikailag relevánsnak tűnő gondolatoknak, melyeket az adott helyeken ki is emeltem. Itt, mivel az egész szöveg jelentését óhajtottam megragadni, s csak ezután elkülöníteni benne a számomra lényeges szegmenseket, tartózkodni kívántam az eredeti szövegösszefüggésből kiemelt, s aztán tetszés szerint értelmezhető szövegdarabokkal, idézetekkel való zsonglőrködéstől. Ezért is idéztem keveset a forrásokból, és helyette a sűrítés illetve a parafrazálás eljárásait alkalmaztam a tartalom összefoglalására. Ami az esztétikailag érdekes gondolatok kiemelését illeti, ezt ugyanígy végeztem: a releváns gondolatok összefoglalását igyekeztem adni, a folyamatosabb, könnyebben olvasható szöveg kedvéért. Így már az első lépcsőfokon, amellett, hogy az eredeti kontextust szigorúan respektáltam, már egyfajta interpretációt is (szükségképpen) végeztem (II.2.). A következő lépésben az első analízis eredményeire támaszkodva egy új kontextust igyekeztem létrehozni, melyben az eredeti szövegek esztétikailag releváns gondolatait koherens rendszerbe foglaltam. Bár Pirandello soha nem akart esztétikai teóriát alkotni, e hiteles, kizárólag pirandellói tartalmú meta-szövegből nyilvánvalóvá válik, hogy az eredeti kontextus felszíne alatt létezett ez a rendszer (talán, mint belső monológ? mint számára olyan evidenciák sora, melyeket nem óhajtott explikálni?): a feltételezés pedig éppen a kiemelt gondolatok koherenciájával igazolható (II.3.). Végül e második fázis eredményének, a kétféle analízis eredményeképpen kibontakozott pirandellói elméletnek az interpretációja következik (III.). Igyekszem rávilágítani ennek az esztétikának a kritikus pontjaira, elmélyíteni másokat, és keresni azokat a tartalmi jellemzőket, amelyek a mai olvasó számára mindezt érdekessé teszik. Ha munkámban sikerült célomat elérni, Pirandello teóriájának önállóságát és elméleti értékét felmutatni, ez jó alap lehet az egyes életműrészek tényleges egymáshoz való viszonyának vizsgálatához, majd az egységes gondolat, az alkotói egylényegűség meglétének kutatásához és megfogalmazásához. Nézetem szerint csak mindezek után kerülhet sor egy megnyugtató, kevésbé ellentmondásos, feszültségmentes Pirandello-kép megrajzolására.