Az ember aki óvodás

ELŐSZÓ Esküt tettem. 1974 nyarán sokadmagammal matrózblúzban, kék rakott szoknyában, új szűk cipőben álltam a Felsőfokú Óvónőképző nagytermében és kórusban mondtam a többiekkel együtt: "Én - itt általános mormogás következik - Szűcs Judit..." - eskümnek egyetlen további szavára sem emlékszem. Az igazi esküt 12 évesen tettem le, amikor elhatároztam, hogy óvónő leszek. Nem valami ködös, "mert szeretem a gyerekeket" indíték vezérelt, nagyon pontosan határoztam meg magamban a célt: én arra akarom nevelni a gyerekeket, hogy tudjanak boldog emberek lenni, úgy rendezni az életüket, hogy örömüket leljék benne. Így aztán eljutottam az 1974-es, kicsit formális esküig, aztán mikor a nevemet szólították illedelmesen kimentem a színpadra, sokakkal kezet szorítottam, átvettem a diplomámat. Másnap pedig kiléptem az Élet-be, ahol is első utam leendő munkahelyemre vezetett, ahol leadtam egynapos diplomámat, megkaptam életem első kinevezését és soron kívüli előléptetését: jó tanulmányi eredményem miatt azon helyben 50 Ft (ötven forint) rendkívüli fizetésemelésben részesültem. Elmentem nyaralni, majd 1974. szeptember 1-én munkába léptem, rögtön az élet sűrűjében: 32 középső csoportos óvodásom a budapesti Rákóczi tér - Mátyás tér bűvös körzetéből került ki.